Létrehozva: 2021.05.10.

Ítélet született a balesetet okozó Vitray ügyében: ez áll a végzésben

Bár elmarasztalták és fizetnie kell, mégis nagy kő esett le a legendás tévés szívéről.

A 88 éves legendás tévés még februárban okozott balesetet, és a napokban kapta kézhez a végzést. Vitray Tamásnak pénzbüntetést kell fizetnie, és ugyan első körben a vezetéstől is eltiltották volna, ám ettől végül eltekintett a hatóság. A méltányosság érdekében Vitray levelet írt, és indokait elfogadták.

Fotó: MTI / Czimbal Gyula

„Első körben a pénzbüntetés mellett negyedévre bevonták volna a jogosítványomat. Szerettem volna, ha ezt elengedik, mert nem vezetéstechnikai hiba történt, hanem figyelmetlenség. A vírusra való tekintettel azonban most nincsenek személyes meghallgatások, ezért egy kézzel írt indoklásban kellett megfogalmaznom, hogy kérem, a vezetéstől való eltiltástól tekintsenek el, mert egyedül élek, magamról gondoskodom, és a legfontosabb helyekre, ahová el kell jutnom, csak többszöri átszállással tudnék tömegközlekedni” – mesélte a Blikknek Vitray. Kérésének végül a napokban helyt adtak. Dr. Szilágyi Roland, az ügytől független ügyvéd elmondta, akár hat számjegyű összeggel is számolhatott a tévés.
Vitray Tamásban nem maradt félelem a baleset óta, azóta is autóba ül, amikor el kell mennie otthonról. „Ötvenkilenc éve vezetek, nem tudnék már újat tanulni, ráadásul pontosan tudom, hogy a baleset pusztán figyelmetlenség miatt történt” – magyarázta Vitray, aki hálás, hogy kérelme nyitott fülekre talált.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem sokat takar Wolf Kati melleiből a mélyen dekoltált ruha

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét