Létrehozva: 2018.09.16.

Itt a bizonyíték: Curtisnek jót tett a kokainbotrány

Hétvégente akár napi két fellépés, tévés felkérések, luxusutazások...

A negatív reklám is reklám, főleg, ha élni tud vele az ember. Curtisnek sikerült, hiszen sem a közvélemény, sem a műsorgyártók nem bélyegezték meg, nem fordultak el tőle a drogbotrány miatt.

Ennek egyik oka lehet, hogy a hetekkel ezelőtt kirobbant balhé után a rapper úriemberként viselkedett, nem vagdalkozott, csak egyszer, az egyik koncertjén jegyezte meg, hogy Majka nem a barátja többé, de szinte mindvégig csendben maradt és tudomásul vette a műsorvezető döntését. Curtis talán ennek a viselkedésnek köszönheti, hogy a közönség szemében szimpatikus maradt, rajongói azóta is rendre biztosítják a támogatásukról.

Majka tehát drogproblémájára hivatkozva rúgta ki együttesükből Curtist, mégis úgy tűnik, a botrány nincs rossz hatással a rapper karrierjére. Sőt, most sokkal keresettebb, és népszerűbb, mint valaha. Egyre többet koncertezik, szponzori szerződéseket kap, tévéműsorokban is szerepel.

"Ez egy hosszú út vége, de egy új kezdete! Mostantól külön járunk fellépni, de ne aggódjatok, jönnek az új dalok ugyanúgy”

– írta korábban közösségi oldalára Curtis. Úgy tűnik tehát, hogy nem a levegőbe beszélt, hiszen megállás nélkül dolgozik és több megkeresést is kapott. Rövidesen feltűnik a TV2 és a VIASAT3 képernyőjén is show-műsorokban, az egyik legsikeresebb étterem pedig reklámarcaként szerződtette őt. Sorra adja a szólókoncerteket, megesik, hogy pénteken és szombaton egymás után több fellépése is van, sőt, mint egykori futballistát, volt csapata, az Újpest egy gálameccsre is elhívta nemrég.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

mandiner.hu

Ez lesz Tokaj egyik szégyenfoltjának helyén

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott