Létrehozva: 2020.03.30.

Jó tett helyébe jót várj: Így segít Schmuck Andor a bajba jutott művészeken

A Tisztelet Társaságának elnöke létrehozott egy alapot, hogy támogassa azokat a művészeket, akik az elmúlt 15 évben ingyen léptek fel a központi rendezvényeiken.

Schmuck Andor pontosan tudja, hogy a koronavírus-járvány terjedése miatt számos magyar művész megélhetése veszélybe került, hiszen az összes koncertjük, fellépésük elmaradt. A politikus ezért példaértékű kezdeményezést indított, hogy segítsen rajtuk ezekben a nehéz időkben. Az akció A jó tett helyébe jót várj! nevet kapta.

Fotó: Facebook

„A lényeg, hogy létrehoztunk egy alapot azoknak a művészeknek a megsegítésére, akik az elmúlt tizenöt évben ingyen felléptek a Tisztelet Társaságának központi rendezvényeinek valamelyikén. Nyugodtan jelentkezhetnek nálunk, és megpróbálunk segíteni rajtuk, anyagilag vagy bárhogy” – kezdte a Ripost-nak Schmuck.

A Tisztelet Társaságának elnöke egyúttal arra biztat minden civil szervezetet és egyházat, akik korábban megkeresték a művészeket, hogy segítsék a saját törekvéseiket, hogy most ne feledkezzenek el róluk. Hiszen most ők vannak bajban.

„Láthatóan ez egy hosszútávfutás lesz, nem egy hétig fog tartani ez a krízishelyzet. Az említett művészek is okoztak már nekünk csodás, megható pillanatokat, most nekünk kell segíteni rajtuk” – jelentette ki határozottan Schmuck.

Természetesen olyan is előfordul, hogy egy fellépő művész már nincs közöttünk, ebben az esetben a Tisztelet Társasága az illető családjának is nagyon szívesen segít, csak jelentkezniük kell.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hihetetlen BL-dráma: itt az újabb Real-csoda

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

magyarnemzet.hu

Orosz–ukrán háború: Ukrajna csúnyán hoppon maradt az F-16-osok ügyében + videó

metropol.hu

Máris lecsaptak Szoboszlai távozó edzőjére: kiderült, mit csinál nyártól Klopp

vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondoltad volna: ilyen ajándékokat kapott Schobert Norbi a családjától!

SZTÁRDZSÚSZ

Nagy Ő Virág megmutatta a pasiknak, hol a helyük

SZTÁRDZSÚSZ

Horváth Éva választás elé állította az embereket, lehetetlen dönteni

SZTÁRDZSÚSZ

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család