Létrehozva: 2016.02.17.

Jól megkaptuk a magunkét Alekosztól

Az Édes Élet sztárja teljesen kiakadt kritizálóira, akik szerint színvonalon aluli mûsorban szerepel. Elmagyarázta, hogy ez miért nem igaz.

Nagy Alekosz minden helyzetben kiáll az igazáért, ezért Baukó Évához hasonlóan, mindig elmondja őszintén a véleményét. Általában sokkal nyugodtabban reagál a kritikákra, mint hű celebtársa, most azonban nála is betelt a pohár.

Az egykori valóságshow-nyertes ugyanis nem bírta szó nélkül hagyni, hogy rengetegen szidják a műsorokat, amikben feltűnik.

Én a Valóvilág 4 és az Édes Élet mellett teljes mértékben kiállok! És fölöttébb fölháborít az, amikor eme műsorokra valaki azt mondja, hogy Trash. De miért is lenne az? A szórakoztatás, a humor, a játék, mióta Trash? Meg egyáltalán. Nagyon nagy pártkatonának és s**gnyalónak kell lennie annak az embernek aki énrám azt mondja, hogy Trash.

"A VV4 is és az Édes Élet is kereskedelmi csatornákon van. A kereskedelmi csatornák pedig a nézettségekből élnek. A Valóvilág 4 is és az Édes Élet is ez idő szerint vezető nézettségekkel bírt - bír. Innentől kezdve ki vállalja föl kijelenti azt, hogy a Valóvilág 4-et és az Édes Életet néző emberek: Aljaemberek? Nos? Tisztelt álszent képmutatók? Ki?" - tette fel kérdéseit Alek, akinek kirohanásával legtöbb rajongója egyetértett.

"Az embereket nem aszerint ítéltem meg soha, hogy milyen műsort néznek. Aki így tesz, sznob."

"Sok emberrel beszélgetek, és senki nem nézi az Édes Életet, de tudnak mindent róla. Ja, így volt ez Győzikével is."

"Teljes mértekben igaz. Jó úton haladsz, érdekes a műsor, hála neked"

- olvashatók a biztató kommentek a felháborodott poszt alatt, amivel biztosan szerzett pár jó pontot a TV2-nél...

Az Alekosz által emlegetett Trash egy újkori műfaj a média világában, és nem ugyanazt jelenti, mint az irodalomban. Leginkább az jellemzi, hogy szókimondó, nyers és általában messze elrugaszkodik a normális elvektől. A Trash reality-k szereplői többnyire semmilyen értéket nem közvetítenek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője - fotók

origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

magyarnemzet.hu

Tömegbaleset történt Óbudán, leállt az élet az Árpád hídon

life.hu

A 4 legdurvább megjegyzés, amit más öltözködésére tehetünk

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

„Nem akarom túlnőni Lacit” – Lukács Laci miatt nem akarta vállalni a Kincsvadászokat a Tankcsapda dobosa

SZTÁRDZSÚSZ

Nem kertelt Kőgazdag Metta, megmondta a véleményét a Next Top Model Hungaryról

SZTÁRDZSÚSZ

Emlékszel még? Így nézett ki a fiatal Kiszel Tünde, most Bodrogi Gyulát ünnepli