Létrehozva: 2021.05.06.

Tart a Covid utóhatásától: Így tért vissza a sporthoz Kárász Róbert

Kárász Róbert már felgyógyult a koronavírusból, de az utóhatásokat még érzi.

Kárász Róbert hat hete kapta kézhez a negatív tesztjét, így hivatalosan gyógyultnak mondhatja magát, azonban a koronavírus utóhatását még ma is érzi, de egy kis mozgást már beiktatott a mindennapjaiba.

Kárász Róbert visszatért az uszodába
Fotó: Sulyok László / Ripost

Az ATV műsorvezetője a Ripost-nak elmondta, már nagy szüksége volt a sportra, de orvosa tanácsára, csak fokozatosan terhelheti magát. A minap úszni ment, de egyenlőre azt is csak úgy ráérősen.

„Majd egy év után végre ismét úszhattam a Császár-Komjádi uszoda hatalmas kinti medencéjében, de csak amolyan nyugdíjas tempóban. Míg régen 2 kilométert gyorsúszásban letoltam, most 41 perc alatt sikerült megtennem 1100 métert. Egy nyugdíjas nénit sikerült leelőznöm, mindenki más, engem hagyott le” – kezdte viccesen Róbert, aki bevallotta, ha akarná sem erőltetné meg jobban magát.

Fotó: Kárász Róbert / Instagram

 

Előbb a posztcovid vizsgálat, aztán a sport

„Nem tudnék nagyon duhajkodni, mert bár meggyógyultam, hat hét után is úgy érzem, hogy a fáradékonyság még megvan. Az orvosom azt javasolta, hogy mielőtt jobban belevetem magam a sportba, végeztessek el egy postcovid szűrést, ahol megvizsgálják a tüdőmet és a szívemet is. A koronavírus okozhat olyan szövődményeket, amelyek veszélyesek lehetnek a betegség után is, így én ezt nagyon komolyan veszem. A medencébe visszatértem, kondizni még nem mernék. Ezen a héten kérek időpontot a vizsgálatra és bízom benne, hogy a jövő héten túl is esek rajta” – mondta a műsorvezető, aki nagyon örült, hogy az uszodában mindenki, köztük az ő védettségi igazolványát is komolyan ellenőrizték a bejáratnál.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek