Létrehozva: 2016.04.16.

Kemény kihívás vár Rubint Rékára A Nagy Duettben

A fitneszkirálynõ múlt heti hatalmas sikere után izgatottan készül a következõ produkcióra, ahol nemcsak énektudását kell majd megcsillogtatnia, hanem tánctudását is.

Rubint Réka Pintér Tibor partnereként debütált A Nagy Duett első adásában a No roxa áj című mulatós slágerrel. Elképesztő bulit csaptak, mindenki tombolt, szinte felrobbantották a színpadot.

Következő produkciójukra a Dirty Dancing című film híres betétdalával készülnek, ami elég nagy kihívás elé állította a fitneszkirálynőt.

Az eredeti Dirty Dancing filmben csak táncolnak, és nem énekelnek. Nehéz lesz egyszerre koncentrálni a tánc koreográfiájára és az éneklésre is. Ráadásul még az angol szövegre is figyelnem kell.

És bár nemrégiben elárulta, hogy nem versenyként fogja fel A Nagy Duettet, mégis maximális teljesítményt szeretne nyújtani.

Tibi is és én is maximalisták vagyunk, így még inkább beleadunk mindent a felkészülésbe. Rengeteget próbálunk. Ének- és táncórákra is járok. Tibitől is minden segítséget megkapok, nagyon aranyos és türelmes velem

- mesélte Réka a %RIPOST%-nak. Elmondása szerint kicsit fáradt, hiszen a sok próba mellett heti több alkalommal is tart edzéseket, ráadásul a céges kötelezettségeinek is eleget kell tennie, és persze ott van még a család is.

Hihetetlenül sok munka van egy-egy produkcióban. Sokan el sem tudják képzelni, milyen nagy felkészülést igényel egy fellépés. Én még a kocsiban is énekelek általában

- mondta, majd hozzátette, hogy kislánya, Lara is sokat segít neki az énektanulásban. "Lara egyben a legnagyobb kritikusom is, őszintén elmondja mindig a véleményét" - árulta el Réka, aki izgatottan várja már a vasárnap estét.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Visszatér a képernyőkre a százmilliók által kedvelt sorozat

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

life.hu

Ha vásároltál ilyen gyógyszert, semmiképpen ne szedj belőle: súlyos problémát okozhat

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját