Létrehozva: 2020.05.15.

Két napig bárki megnézheti a legendás Freddie Mercury-emlékkoncertet

A koncertfelvételt most teljes egészében elérhetővé teszik a zenekar YouTube-csatornáján.

A zenekar YouTube-csatornáján pénteken, azaz ma este 8 órától két napon keresztül (azaz vasárnap este 8 óráig) bárki megnézheti teljes egészében a legendás Freddie Mercury-emlékkoncertet 1992-ből – hívta fel rá a figyelmet az Universal Music Hungary.

Fotó: AFP

Eközben pedig a WHO COVID-19 legyőzését segítő programját is támogathatjuk, melynek célja, hogy a kórházi páciensek megfelelő ellátásban részesüljenek, az egészségügyi dolgozók pedig megfelelő védőfelszerelést kapjanak, valamint, hogy minden lehetséges információ és eszköz rendelkezésre álljon ahhoz, hogy mielőbb kifejleszthessék a járvány ellenszerét. A YouTube ugyanis a koncertfelvétel segítségével összegyűjtött teljes összeget közvetlenül a WHO-nak juttatja majd el.

A Freddie Mercury-emlékkoncertet 1992 áprilisában tartották meg a Wembley Stadionban, ahol a Queen még élő tagjai mellett többek között David Bowie, George Michael, Annie Lennox, Elton John, a Guns N’ Roses, Robert Plant, a Def Leppard és Liza Minelli is színpadra léptek. A koncert telt házas volt: 72 000 ember nézte a helyszínen, és több, mint egymilliárdan tapadtak a képernyőkre saját otthonukban világszerte. Az este teljes bevételét a Mercury Phoenix Trust megalapítására használták fel, mely azóta Freddie Mercury egyik legfontosabb örökségeként működik, és eddig közel 17 millió fonttal támogatta az AIDS elleni küzdelmet, a világ 57 országában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel

SZTÁRDZSÚSZ

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

SZTÁRDZSÚSZ

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban