Létrehozva: 2017.02.21.

Két nőtől kapott arcpirító ajánlatot Majka

Ilyen is ritkán történik meg az ózdi fenegyerekkel, aki "kifeküdt" Az 50 milliós játszma keddi adásában.

A műsorvezetőt ráadásul két nagydumás barátnő „készítette ki”. Nem csak azzal, hogy be nem állt a szájuk, hanem azzal is, hogy haza akarták vinni magukkal. Márti és Klári szerint 60 felett kezdődik az élet, de ők megmaradtak 35-nek. Kláriról az is kiderült, hogy igazi férfifaló, Majka is bejött neki.

„Elfogyasztottam két férjet és két élettársat, meg mellette volt néhány rövidebb kapcsolatom - mondta a játékos, majd hozzátette -

Egyéjszakás kapcsolatom nem volt, Majkát viszont szívesen elvinném.

 

Klári odáig ment, hogy kijelentette: ha nyernek, elviszi a műsorvezetőt Las Vegasba, ahol mindenre megtanítja… Majka a nagy udvarlásra már nem tudott nem reagálni: "mindjárt sms-ezek Hajninak, hogy szabad-e ilyet". A két játékos a végén egymillió forintot nyert. Így ha hazavinni nem is, csak megölelni tudták a rappert, aki távozásuk után kidőlt.

„Jaj, le kell feküdjek - mondta Majka. - Nem is hiszem el, hogy ez megtörtént, nem volt könnyű, de amíg újra kipakoljuk a pénzt, addig két csendes játékosért imádkozom, férfiakért.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, mi történik a hatalmas fekete lyuk mögött, még a tudósok is megrémültek

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

life.hu

A verhetetlen túrógombóc 4 titka: így készítsd el!

magyarnemzet.hu

Klopp már nem hisz két játékosában, az egyik Szoboszlai – így látják Liverpoolban

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 13-19.: Most semmivel sem kellene kapkodni

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Rékasi Károly olyan keményen beszólt Németh Kristófnak, hogy csak kapkodjuk a fejünket

SZTÁRDZSÚSZ

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock