Létrehozva: 2015.12.29.

Kiáll Ákos mellett Demjén Rózsi!

A zenész szerint az egész ügy csak fel lett fújva.

Év végi koncertjének apropóján beszélt a Blikk olvasóival Demjén Ferenc, de gyorsan kemény témára kellett válaszolnia: egy kérdező arról érdeklődött, mit gondol 2015 végének talán legnagyobb balhéját összehozó Ákos-ügyről. Demjén meglepő választ adott:

"Semmi kivetnivalót nem találtam abban, amit Ákos mondott, szerintem finoman is fogalmazott, csak az zavart, amit utána a fejére kapott. Ezt az egészet felfújták, mert valakiknek nem tetszett.

Ha egy nő a családalapítás helyett inkább a karriert választja, akkor valamiért mond le valamiről a saját felelősségére. Ezt mindenki maga határozza meg, és ebben semmilyen kényszerítés nincsen. Ilyesmiről szó sem volt"

- válaszolta Demjén Ferenc.

Mint ismert, Ákosnak a vártnál sokkal nagyobb vihart kavart egy Echo TV-nek adott nyilatkozata, amiben azt fejtette ki, hogy a nőknek szerinte a szülés az elsődleges feladata. A zenésszel emiatt bontott szerződést az addig őt szponzoráló Telekom, később pedig válaszként még a magyar kormány is beszállt a játékba.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének