Létrehozva: 2018.09.14.

Kiderült az igazság: Barátai árulták el Orbán Józsi legféltettebb titkát

A nemrég elhunyt Orbán Józsi különleges tehetségû ember volt, aki a karrierjét és a magánéletét tekintve is sikert sikerre halmozott.

Orbán Józsinak óriási szíve volt, amiben a családtagok, barátok és haverok mellett többszáz hölgy is helyet kapott.

Bár mint az a Sláger TV Nektek írtam a dalt című műsorából kiderül: igazán csak egy nőbe volt szerelmes, olyasvalakibe, akiért megváltozott volna, föladva ezzel a függetlenségét.

Józsi hirtelen jött súlyos betegsége, majd halálhíre megdöbbentette az országot, hiszen a honi zenésztársadalom egyik legendás központi figuráját vesztettük el. Közeli barátai, zenésztársai viszont a gyászon túllépve nem szeretnének tovább szomorkodni, inkább a mindig mosolygós és életvidám Józsira emlékezni.

 "A legnagyobb szabadságot igényelte magának, ezért soha senki mellett nem tudott megállapodni. Miközben az úgynevezett „özvegyek”, volt szépségkirálynők szemetesládája volt, akik neki sírták el a bánatukat. Mindenki hozzá fordult, ha gondja volt, ő volt mindenki Józsija és ezt ő meg is akarta őrizni…”

– emlékezik vissza Bogdán Csaba, de Csutka, alias Horváthy Zsolt azt is elárulja, hogy egyetlen hölgy volt azért az életében, aki miatt „megszelídült” volna.

"Volt egyszer egy komoly érzelmi viszonya, pedig hát ugye legendás nőfaló hírében állt. Imádta a csajokat, a játékot; az igazi homo ludens megtestesítője volt. Viszont egyszer volt olyan szerelmes egy nőbe, akiért feladta volna, akitől gyereket szeretett volna. Az összes többi nem ért fel ezzel az érzéssel a számára, ezért aztán a szabadságot választotta…”

– mondja Csutka.

A teljes interjút vasárnap este tíz órakor láthatjátok a Sláger TV-n.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

life.hu

75 éves lett a hollywoodi díva: övé a filmtörténet legforróbb erotikus jelenete

mandiner.hu

Kekeckedett Szijjártóval a külföldi műsorvezető, a miniszter frappáns mondattal tette helyre (Videó)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Házasság első látásra: ezek voltak a legviccesebb mondatok

SZTÁRDZSÚSZ

"Bomba Istennő" – megőrülnek a férfiak Kiszel Tünde dekoltázsáért

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya