Létrehozva: 2021.03.04.

Kiderült az igazság: Ez a kapocs a Viszkis és Esztergályos Cecília között

Mindenki igyekezett elfoglalni magát, elterelni a gondolatait a koronavírus-járvány alatt.

A kerámiázás több hírességnek is segített levezeti a feszültséget az elmúlt hónapokban.

Ambrus Attila első foglalkozása elég pajzánra sikeredett
Fotó: Bors / Czerki Gábor

Ambrus Attiláról mindenki tudja, hogy a börtönben tanulta ki a mesterséget. Szabadulása óta a kerámiázásból él, de a járványhelyzet miatt nem tudott eljárni a vásárokba. Nemrég a Ripost nála járt, és kiderült, a koronavírus nem húzta át teljesen a számításait. Házában épp workshopot tartott olyan embereknek, akik tőle szeretnék elsajátítani a korongozás alapjait.

Fotó: Ripost

„Már egy ideje érlelődött a gondolat, de a vírushelyzet alatt be is ért. A szabályozásoknak megfelelően 10 fő alatt lehet csinálni valamit, így meghirdettünk egy workshopot és azonnal betelt. Komoly érdeklődést tapasztaltunk és márciusig telt házunk van. Nem akarok tanítani, csak egy kis rálátást adni a kerámiázásra az embereknek” – mondta a Viszkis.

Xantus Barbara sálat köt magának
Fotó: Szabolcs László / Ripost

Xantus Barbara is alkotott az elmúlt hónapokban. A színésznő kézügyességét szerinte apukájától örökölte, ami mostanság nagyon jól jött neki: kötött, rajzolt és kerámiázni tanult. Ajtókopogtatókat készített, amiket ismerősöknek ajándékozott el. „Nagyon szeretek alkotni és a kerámiázás teljesen kikapcsol” – mondta Barbara.

Esztergályos Cecília
Fotó: Markovics Gábor / Ripost

A Mokka szerdai adásában arra is fény derült, hogy Esztergályos Cecília is imád agyaggal dolgozni, hosszú évek óta fest és kerámiázik. „Alapvetően pozitív gondolkodású ember vagyok, de éjszakánként sokat beszélgettem a jóistennel, hogy hogyan kéne átvészeli könnyebben a mostani időszakot. A türelem elengedhetetlen hozzá, de nekem a kerámiázás is sokat segített” – mesélte a művésznő, aki már meg is kapta az első oltását.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek