Létrehozva: 2017.05.29.

Kiderült, ki a TV2 sztárjának eltitkolt gyereke

Imádják egymást, és hétrõl hétre elvarázsolják a közönséget. Mádai Vivien elárulta, mi a sikerük titka Csipával.

Nehéz nem észrevenni, hogy mióta elkezdődött A Nagy Duett, Mádai Vivien teljesen kivirágzott.

Vivi kezdetben annyira izgult, hogy szinte remegve állt fel a Duett színpadára, de ez mára megváltozott, ami részbe partnerének, Csipának is köszönhető.

A Hooligans énekesét - ahogy arról korábban a %RIPOST% beszámolt - az elmúlt két hónapban elvarázsolta Vivien. A vasárnapi adásban Csipa bevallotta: még soha nem találkozott olyan nővel, mint a műsorvezető, majd hozzátette, ezt nagyon sajnálja.

Erre a vallomásra persze Viviennek is volt válasza, amit a %RIPOST% -nak mondott el.

Nagyon szeretem Csipát , de néha azt érzem, hogy két gyerekem van, az igazi meg ő

- mondta nevetve Vivien, majd folytatta:

"Nagyon hálás vagyok ennek a műsornak, hogy megismerhettük egymást, mert annyit, amennyit vele nevettünk, nem sok emberrel lehet - fejezte be széles mosollyal arcán az anyuka.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott