Létrehozva: 2020.11.16.

Kiderült, néha az ágyat is képtelen elhagyni a magyar zenész

Benkő László nehezen viseli, hogy míg az egyik probléma el sem múlt, máris van egy másik.

Régóta komoly egészségügyi problémákkal kell megküzdenie Benkő Lászlónak és most még a front is kínozza.

Fotó: MTVA

Az Omega billentyűse korábban nem volt érzékeny az időjárás változásokra, de mióta legyengült a szervezete, ezt is nehezen tolerálja. Benkő a Ripost-nak elmondta, a koronavírus miatt, nem tehet túl sokat azért, hogy enyhítse a tüneteket.

„Az utóbbi időben már a frontokat is megérzem. Fáj a fejem, de ha melegedés várható nyom a mellkasom. Nagyon kellemetlen tud lenni és tönkreteszi a közérzetemet. Van, hogy egész nap az ágyban maradok, mert úgy elviselhetőbb” – árulta el a zenész, aki normális esetben a természetben sétálna. Jól tudja, a friss levegő segít enyhíteni a kellemetlen tüneteket, ám a vírushelyzet miatt is jobb, ha otthon marad.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

A Richter bevétele 10 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre, meg is van az eredménye

ripost.hu

Kiderült Szoboszlai titka: rászokott a különleges piára

mandiner.hu

Magyarország egyik legismertebb médiaszemélyisége is kiáll Varga Judit mellett

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott