Létrehozva: 2021.08.09.

Kis Grófo: Nem kell félniük az új szomszédoknak

A Bulibáró hamarosan át fogja tenni a székhelyét Szolnokról Biatorbágyra, de nyugalomra intette a szomszédokat. Nem lesz semmi felfordulás!

Kis Grófo úgy érzi, lelkileg még erősödnie kell ahhoz, hogy elhagyja Szolnokot, hiszen őt is és a családját is minden Jász-Nagykun-Szolnok megye megyeszékhelyéhez köti.

Fotó: Szabolcs László / Ripost

Visszaút viszont nincs, az építkezés ugyanis zajlik, méghozzá a Pest megyei Biatorbágyon, a Bulibáró a tervek szerint jövőre költözik a családjával. Giccsparádé helyett egy letisztult, minimalista stílusú házat nézett ki magának, a többi pedig már csak a szakembereken múlik.

„Lelkileg nagyon nehéz lesz elhagynunk Szolnokot, de a legfontosabb, hogy a gyerekeink a legjobb iskolákba járjanak, erre pedig több lehetőség nyílik Budapest környékén, ráadásul a fellépések miatt is praktikusabb Biatorbágyon élni, minden közelebb van és a nyárra már tele a naptár” – kezdte a Ripost-nak a fiatal mulatóskirály, akinek óriási megnyugvást jelentett, hogy édesapja tragikus halála után visszatérhetett a színpadra, és újra érezhette a közönség szeretetét.

Bár Grófo a színpadon igazi Bulibáró, a leendő szomszédoknak nem kell attól tartania, hogy éjjel kettőig üvölt majd a mulatási és megy a parti.

„Nem kell félniük az új szomszédoknak! A koncerteken annyit bulizom, hogy otthon teljes a nyugalom, éjfélkor már alszunk, nem fog zengeni a ház. Egy szomszédságban egyébként is tekintettel kell lenni a többi emberre” – árulta el Grófo.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt