Létrehozva: 2020.09.03.

Kitálalt a barát: Ezért költözött el Curtistől a felesége

Curtis és Krisztike már az első házassági évfordulójukat sem ünnepelték meg.

Curtis és kedvese, Krisztike a barátaik előtt sem verték nagy dobra, hogy komoly problémáik vannak.

Fotó: Szabolcs László / Ripost

„Atival heti rendszerességgel találkozunk, gyakran összejárunk. Néhány héttel ezelőtt a közös baráti vacsorára ő is elhozta a feleségét, Krisztit, ahogy a többiek is a párjukat. Semmi jel nem utalt arra, hogy bármi baj lenne köztük, a társaságban senki nem vette észre, hogy máshogy viselkednek egymással. Jól elvoltak, beszélgettek, nevettek, nyoma sem volt feszültségnek, annak pedig pláne nem, hogy már külön utakon folytatják. Ügyesen álcázták a gondjaikat, és fenntartották azt a látszatot, hogy minden a legnagyobb rendben van közöttük” – mesélte a rapper egyik ismerőse a Story magazinnak. S, hogy mi okozhatta a kenyértörést? Többen tudni vélik a társaságból, hogy Curtis újra bekerült az éjszakai életbe.

„Kriszti költözött el Curtistől, már február végén. Így a teljes karantént egyedül kellett végigcsinálnia. Megelégelte, hogy újra elkezdett kimaradozni éjszaka, és eljárt a haverjaival bulizni. Édesanyaként már teljesen máshogy mérlegelt, arról nem beszélve, hogy nem akarta még egyszer végigcsinálni a férjével, amit korábban már átélt mellette. Abban bízott, hogy a gyerekük megszületésével nyugodt családi életet élhetnek, de végül nem így lett” – tette hozzá egy másik közeli barát, aki szerint bár Curtisék békében váltak el egymástól, a szakításuk végleges.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

ripost.hu

Így romantikázott férjével Palvin Barbi — Fotó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek