Létrehozva: 2019.06.19.

Kitálalt a közkedvelt magyar énekes: ez keserítette meg a nyaralást

Horváth Tamás Mexikóban nyaralt a családjával. A kis csapatból egy valaki viszont hiányzott: a kutyájuk, Goku, aki ezúttal a nagymamával maradt Magyarországon.

Horváth Tamás távoli úti célt választott, hogy kipihenje magát. Feleségével és nevelt fiával meg sem álltak Mexikóig, ami már régóta vágyott helyszín volt mindhármuknak, hiszen egyikőjük sem járt még az országban.

Az édes pihenéssel töltött napokat egyetlen dolog keserítette meg:

Tamásék ezúttal kénytelenek voltak itthon hagyni a család szeme fényét, Gokut, az egy éves Bichon Frisé kiskutyát.

Azért döntött így, mert Gokut a repülős utakkal járó tortúrának nem akarta kitenni, másrészt Mexikóban sokkal több a kutyákra veszélyes betegséget terjesztő szúnyog.

Nehéz volt Goku nélkül, de nem ez volt az első alkalom, hogy itthon hagytuk, minden észérv emellett szólt.

"A repülős utazás és a légnyomáskülönbség nem való egy ilyen kis kutyának, Andi anyukájánál remek helye volt. Másrészt féltettem a különböző betegségektől is. Tudom, hogy kint sokkal több a fertőzött szúnyog, ezek pedig veszélyesek Gokura. Nem akartam kockáztatni az egészségét, főleg azután, hogy erről egyeztettem egy állatorvossal is!”

Dr. Lukács Zoltán, kisállatklinikus szakállatorvos felhívta Horváth Tomiék figyelmét arra, hogy a különböző mediterrán országokban nagyobb a szívférgességet és a leismaniozist erjesztő szúnyogok aránya. Ezek a betegségek pedig végzetesek is lehetnek a kis kedvenceinkre nézve.

Tomiék általában mindenhova magukkal viszik Gokut, így a többi nyári programon már teljes lesz a család. Például a balatoni kiruccanások alkalmával, ahol szintén sok a vérszívó az enyhe, esős tavasz miatt, de szerencsére a kutyus minden hónapban megkapja az életmentő cseppeket, amik megvédik a csípésektől.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott