Létrehozva: 2020.03.17.

Kivizsgálásra ment a magyar színésznő: Elsápadt az orvos a látványtól

Balázs Andi pedig csak egy egyszerű megfázás miatt kereste fel a doktort.

Balázs Andinak nagyon érzékeny a bőre, akár egy erősebb szorítást követően is rögtön belilul. Emiatt a színésznőnek volt egy kisebb félreértése az orvosnál, aki azt hitte, hogy otthon bántalmazzák, és azért vannak ilyen csúnya sérülései. Holott természetesen semmi ilyesmiről nem volt szó, Andi csupán a Tortúra című előadást próbálta Árpa Attilával...

Fotó: Life TV

„Próbáltunk, Attila fojtogatott. Rajtam rengeteg fojtogatás nyom volt, és pont mentem egy egyszerű belgyógyászati vizsgálatra, náthás tünetekkel az orvoshoz, csakhogy új doktor jött be. Azt tudni kell, hogy az orvosaim kilencvenkilenc százaléka tudja, hogy színésznő vagyok (...) Nos, az új doki besétált, mondta, hogy vetkőzzek le. Ott volt velem egyébként Gábor is. Majd egyszer csak belenézett az orvos a szemembe, és annyit mondott: ketten maradhatunk egy kicsit?„ – emlékezett vissza a Nyugi! Köztünk marad című műsorban Andi, és hozzátette, hogy a párját ki is küldte az orvos a kórteremből.

”Megfogta a kezem és megkérdezte, van baj otthon? Nekem persze még mindig nem esett le, hogy a lila foltok miatt van„ – mesélte Andi, aki miután rájött, hogy miért aggodalmaskodik az orvos, sírva nevetett a történteken.

Hogy mit mondott még Andi, megtudhatod a videóból!

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

magyarnemzet.hu

Itt a vége? Letartóztatták a korrupt borsodi polgármestert

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget