Létrehozva: 2021.05.12.

Rendkívül nehéz hónapokon van túl Kökény Attila

Az énekes hosszú idő után végre újra szórakoztathatja közönségét, pedig nehéz hónapokat tudhat maga mögött, hiszen ő is megküzdött a koronavírussal.

Szerző Doris

Előadóművészként nehéz hónapokon van túl Kökény Attila. A népszerű énekes is megküzdött a koronavírussal, éppen ezért csakis javasolni tudja az oltást.

Kökény Attila
Fotó: Bors / Knap Zoltán

„Nem szeretem az oltásellenes megjegyzéseket, főleg, mert már átestem a betegségen, és senkinek nem kívánom. A családunkban sajnos akadt, akit még nálam is jobban meggyötört a vírus: a sógorom két hétig feküdt kórházban, lélegeztetőgépen, pedig életerős, fiatal férfi. Úgy látom, az egyetlen kiút ebből a járványból az, ha mindenki beoltatja magát, hogy visszakapjuk a régi életünket” – mondta el a Metropolnak Kökény Attila.

Attila és családja a biztonságuk érdekében idén nyáron nem terveznek külföldi nyaralást.

„Mi a családommal tényleg nagyon bezárkóztunk az utóbbi hónapokban, roppantul vigyáztunk magunkra és a környezetünkre. Nem mondom, hogy meguntuk egymást, de most úgy érzem, a színpadnak, a szórakoztatásnak van itt a helye. Semmi másra nem vágyódom, csak arra, hogy énekeljek, visszakerüljek az emberek közé és szeressük egymást.”

Az énekes nagyon boldog, hiszen szeptember óta nem állhatott színpadon, pénteken pedig hosszú idő után megtarthatja az első koncertjét.

„Végre kezd egy kicsit beindulni az élet! Pénteken lépek fel először, ráadásul élőzenekarral, amit nagyon várok. Utána lemegyek Győrbe, amit hétvégén újabb koncert követ Erdélyben. Nyilván nagyszínpados koncertekről még nincs szó, de már az is óriási előrelépés, hogy emberek között lehetek, szórakozom és szórakoztathatok. Izgatottan várom az előttem álló napokat.”

Szerző Doris

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya