Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.08.10.

Komoly döntést hozott: Elbúcsúzott rajongóitól Bódi Sylvi

Bódi Sylvinek elege lett, most egy kis magányra vágyik. A modell bejelentette, visszavonul egy idõre.

Bódi Sylvi nemrég megosztotta érzéseit követőivel, elárulta, az utóbbi időben több veszteség is érte.

Az év elején elhunytak a nagyszülei és az egyik imádott kiscicáját is el kellett engednie, ezek után időre volt szüksége, hogy, feldolgozza a veszteséget és megeméssze az elmúlás tényét.

Nem kizárt, hogy még nem sikerült teljesen, ugyanis Sylvi komoly elhatározásra jutott,  bejelentette követőinek, hogy egy időre visszavonul.

"Eldöntöttem, hogy most egy kicsit “eltűnök”. Érlelődött ez a gondolat már bennem egy ideje... Értsd ezt úgy, hogy kevesebbet fogok jelen lenni a közösségi médiás fórumaimon. Miért teszem ezt? Mert ez nekem jó. Mert nem akarom, hogy az életem minden pillanata a nyilvánosság számára látható legyen, mint egy nagy könyv, amiben ide-oda lehet lapozni. Túl sokat éltem én már “kifelé”, szeretnék most egy kicsit “befelé” is. Egyébként is most egy olyan tevékenységet tervezek elkezdeni, amely elvonulást és magányt igényel, szóval most ne számítsatok tőlem napi posztokra. Ha úgy érzem, hogy van mondandóm vagy szeretnék megmutatni valamit, akkor nem fogom magam visszafogni"

- olvasható Sylvi Instagram-oldalán

 

Sylvi Bódi (@sylvibodi) által megosztott bejegyzés,

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel