Létrehozva: 2019.04.16.

Komoly változás állt be Jimmy édesanyjának állapotában

Zámbó Árpy mostanában sokat aggódott a családjáért, hiszen ketten is kórházba kerültek.

Mindenkit megijesztett Anna néni, amikor fulladás miatt kórházba került egy hónappal ezelőtt.

Ahogy arról a %RIPOST% beszámolt, Zámbó Jimmy édesanyjának tüdeje bevizesedett, három litert kellett szakszerűen kihajtani a szervezetéből. 

Zámbó Árpy azt hitte, egy hét múlva hazaviheti az édesanyját, de sajnos tévedett, majd egy hónapot kellett lábadoznia a mamának. A 93 éves asszony az utóbbi években szinte ki-be járt a kórházba. Nemrég ugyanis baleset érte: megszédült, combcsonttörést szenvedett, így meg kellett műteni. Több csavarral rögzítették a lábát. Ezután Anna néni heteket töltött kórházban és bár egyszer hazaengedték, pár nap múlva rosszul lett, így vissza kellett vinni.

„Az elmúlt hónapok megviseltek minket. Eddig három liter vizet hajtottak ki anya tüdejéből. Vízhajtót kap, ami szerencsére hatásosnak bizonyul, de az ő korában mindenre nagyon oda kell figyelni. Mielőtt bevittük a kórházba, nagyon csúnyán feldagadt a lába, nehezen kapott levegőt, szabályosan fulladt”

– nyilatkozta a %Ripost%-nak korábban Zámbó Árpy, aki szerencsére már jobb hírekről tudott beszámolni.

„Végre hazahozhattuk anyut, most sokat kell pihennie és ennie, hogy megerősödjön” – kezdte Árpy, aki nem vár csodákat, de azt nem hagyja, hogy Anna néni elhagyja magát.

Ha még több részletet szeretnél megtudni, olvasd el a %RIPOST% keddi lapszámát! Keresd az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

magyarnemzet.hu

Akkora a baj Pécsett, hogy a rendőrség engedélyezte a vadászatot a belvárosban

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

magyarnemzet.hu

Kocsis Máté tiszta vizet öntött a pohárba Magyar Péter kijelentésével kapcsolatban

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Házasság első látásra: ezek voltak a legviccesebb mondatok

SZTÁRDZSÚSZ

"Bomba Istennő" – megőrülnek a férfiak Kiszel Tünde dekoltázsáért

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya