SZTÁRDZSÚSZ

„Nagyon megijedtem„ – Veszélyben volt Korda György

Az énekesnő fáradékonynak érezte magát, és arra lett figyelmes, hogy ijesztően alacsony a pulzusa, de mivel más tünete nem volt, gondolta, csak kimerültség lehet. Egy későbbi teszten derült ki, hogy a koronavírus robogott át rajta.
  • Szerző: Ripost

Korda György és Balázs Klári a pandémia kirobbanásának kezdete óta fegyelmezetten és felelősségteljesen viselkednek, a lakásból kilépve maszkot hordanak, sokat mosnak kezet, az otthonukba érkező csomagokat pedig lefertőtlenítik. Ez így ment nyáron is, ezért számukra nem jelentenek újdonságot az új megelőző intézkedések.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: Knap Zoltán (BORS)

„Ha kell, a negyedik oltást is felvesszük”

„Már régen túl vagyunk a harmadik oltáson, nem volt kérdés, hogy beadatjuk. Vigyázunk magunkra„ – mondta a Bors megkeresésére Balázs Klári. „Ha kell, a negyediket is fel fogjuk venni. A nyarunk nagyon erős volt szakmailag, sokat koncerteztünk, de a bulikon is igyekeztünk kerülni a nagy tömeget, mindenkitől tartottuk a távolságot. Aki túl szeretné élni ezt az időszakot, az mást nem is tehet véleményem szerint. ”

Januárra már nem írunk be koncertet

Balázs Klári azt mondja, hogy egyelőre úgy néz ki, a decembert még végigkoncertezik, de januárra leállnak a munkával.

Fotó: Knap Zoltán (BORS)

„Elég sok koncertünk van decemberben, és pókerverseny is lesz, ezeket még nem mondták le, bár nem biztos, hogy ez így is marad. Már hallani a szakmában olyan hangokat, hogy a szervezők kezdik halasztani a bulikat„ – meséli az énekesnő. „Mi mindenesetre tartjuk magunkat az előre megbeszéltekhez, és reméljük, hogy nem lesz megint olyan zárás, mint amilyen tavasszal volt. Januárra viszont nem írtunk be koncertet, bár voltak megkeresések. Az év első hónapját pihenéssel szeretnénk tölteni.”

„Rendkívül alacsony lett a pulzusom”

Fotó: Bors

Amikor azt kérdezte a lap Balázs Kláritól, hogy félelemmel tölti-e el, ha a vírusra gondol, így felelt:

„Persze hogy félünk, mindenki fél. Ismerősök, kollégák, rokonok, barátok halnak meg ebben a betegségben, nem mond igazat, aki azt állítja, hogy nem fél. Egyébként rajtam is átment. Eddig nem beszéltem erről, mert nem szeretek az egészségi állapotomról nyilatkozni, de most már elmondhatom, hogy januárban én is elkaptam a vírust. Nem voltak különösebben erős tüneteim, folyamatosan fáradtnak éreztem magam, két héten át szinte mást sem csináltam, csak aludtam. Azt vettem mindössze észre, hogy rendkívül alacsony lett a pulzusom, 40-45 körüli, amit betudtam annak, hogy biztos túlhajtottam magam, és kimerült vagyok. Szó szerint kialudtam magamból a vírust, amiről csak akkor szereztem tudomást, amikor hónapok múlva csináltak egy antigéntesztet. Akkor derült ki, hogy koronás voltam. Gyuri miatt nagyon megijedtem, amikor megtudtam... Számomra mindennél fontosabb az ő egészsége. Ha tudtam volna, hogy beteg vagyok, elköltöztem volna otthonról, nehogy baja legyen neki is. Na, de ez már a múlt. Nekünk szerencsénk volt, megúsztuk.„

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?