Létrehozva: 2020.04.24.

Kordáék magukon spórolnak, hogy ne kelljen kirúgniuk senkit

Nincs bevétel, a tartalékaikból állják a költségeket.

„Amíg nekünk van mit ennünk, addig az alkalmazottjainkat sem hagyjuk cserben!„ – állítja a Blikknek a 81 éves Korda György és Balázs Klári utalva arra a szállodára, amelyet már néhány éve ketten üzemeltetnek, és a járvány miatt most szüneteltetniük kell. A tartalékaikból fizetik az alkalmazottakat, habár nehéz helyzetben vannak: semmilyen bevételük sincs, csupán a tartalékaikból fedeznek mindent.

Balázs Klári és Korda György
Fotó: Markovics Gábor

„Rázós a helyzet, hiszen fogalmunk sincs, meddig tart ez az állapot, és azt sem sejtjük, ha beindul az élet, milyen hamar tudunk újra dolgozni, üzemelni” - vallja be Korda György. „Ennek ellenére azon vagyunk, hogy ne engedjük el az alkalmazottak kezét, hiszen többségüknek gyereke is van.”

Azért, hogy ezt tartani tudják, bizonyos dolgokról most lemondanak: például egyáltalán nem rendelnek ételt, mindent maguknak készítenek el.

„Be kell vallanom, néha annyira elkeseredem, hogy el is sírom magam, egyszerűen elképzelni sem tudom, mennyire változik majd meg az életünk, milyen lesz az új világ. Fáj a szívem, hogy nem tudjuk, mikor láthatjuk újra a közönségünket” – sóhajtott Klárika.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott