Létrehozva: 2015.12.09.

Lábra se bírt állni terhessége miatt Dundika

A népszerû rapper, Majka és szerelme már a második gyermeküket várják. Dundika azt mesélte, hogy ez a terhessége annyira megviselte eleinte, hogy lábra sem bírt állni, és egyáltalán nem nevezné áldott állapotnak a várandósságát.

Történelmi pillanat jött el szerda reggel, ugyanis Majka és Dundika együtt meséltek születendő babájukról a Mokka kanapéján. Ilyesmire pedig nem nagyon volt még példa.

Az egykori Playmate azt mesélte, hogy már első kisfiukkal való terhessége sem volt egy sétagalopp, de amin mostani babájával végigmegy, az kész rémálom.

Eddig is minden rendben volt, csak azt ugye tudjuk, hogy a terhesség nem egy áldott állapot, ahogy le szokták írni. Én Marcinál is odatettem magam rendesen, de ez most még rosszabb, sokkal hosszabb ideig tartottak a rosszullétek. Nem reggeli, egész napos

- mesélte a Mokkában a 21 hetes terhes kismama.

Majka is megerősítette, hogy Dundika nagyon rosszul viselte az első pár hetet, igazi nehezítés volt, hogy éppen akkortájt voltak háromhetes amerikai útjukon. Volt olyan, hogy Hajnit fel kellett locsolni, mert annyira rosszul érezte magát.

Megbeszéltük, hogy ez lesz az utolsó olyan Amerikánk együtt, hogy csak megyünk és bulizunk. Napközben gyerekkel, de este buli. És az utazás előtt két héttel mondta, hogy neki ez nem lesz buli. És pont előtte két-három nappal kezdődött a rosszullét, és ugye tudtuk, hogy ez lesz 3-4 hétig, mert Marcinál is ez volt

- mondta el Majka, de azt is elárulták, hogy nagyfiuk, Marián sokféle betegséget kapott már el, ezért rengeteg oltásra volt szüksége az utazás előtt. A rapper-műsorvezető szerint a gyerek tőle örökölte a folyamatos betegeskedést. Hiszen már a legkisebb náthától is képesek hetekre ágynak dőlni.

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét