Létrehozva: 2021.02.26.

Véres lövöldözésben rabolták el Lady Gaga kutyáit

A rablók a popsztár több milliót érő kutyáit nézték ki maguknak, ezért több golyót eresztettek az állatok felvigyázójába.

Szerző The_M

A pandémia alatt megnőtt a kutyákra az igény, és ezzel együtt sajnos megnőtt a kutyalopások száma is. Ennek esett áldozatául Lady Gaga is.

Lady Gaga és a három kedvence
Fotó: Northfoto

A többszörös Grammy-díjas popsztár három francia buldogját egy kétfős rablóbanda nézte ki magának. Az elkövetők lefékeztek az ebeket sétáltató férfi mellett, négy lövést eresztettek a mellkasába, és két kutyát magukkal vittek. A harmadik blöki megrémült és elfutott a helyszínről, később a rendőröknek sikerült megtalálni.

A kutyák azért voltak egy sétáltatóval, mert Gaga éppen Olaszországban forgat, és addig megbízott egy embert, hogy vigyázzon az imádott házi kedvenceire. A férfi túlélte a támadást, életveszélyes állapotban vitték kórházba, de stabil az állapota.

Amerikában a francia buldogok átlagosan 400 és 800 ezer forint között mozognak, de a kiváló vérvonalba tartozók, mint Gaga három kedvence, akár 3 milliót is érhetnek. Ehhez azonban bizonyítani kell a származást, amik utcáról lopott kutyák esetében lehetetlen. De az is elképzelhető, hogy nem másnak akarták eladni a kutyákat, hanem csak váltságdíjat akarnak értük. Ez a terv pedig össze is jöhet, ugyanis Lady Gaga szép nagy összeget ajánlott fel a kutyák visszajuttatójának.

 

Szerző The_M

Ez is érdekelhet

origo.hu

Autómentők dolgoztak egy roncsnál az M0-son, aztán a semmiből becsapódott még egy autó - videó

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

ripost.hu

Kiadták a veszélyjelzést: ez több vármegyét is érinteni fog!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondoltad volna: ilyen ajándékokat kapott Schobert Norbi a családjától!