Létrehozva: 2019.10.13.

Lecserélte barátnőjét a Sztárban Sztár leszek! versenyzője

Szakítása után nem sokkal ismét rátalált a szerelem Molnár Dánielre.

A reflektorfény általában meghozza a sikert, de Molnár Dániel szinte még fel sem állt a Sztárban Sztár leszek! színpadára, máris új barátnője van.

Molnár Dániel
Fotó: Szabolcs László

A műsor előválogatójára még régi párjával érkezett a stúdióba, ám a Ripost megtudta, egy hónapja már valaki más teszi boldoggá a jóképű versenyzőt.

„A volt barátnőmmel olyan problémáink voltak, amiket nem tudtunk megoldani, így félév után jobbnak láttuk, ha különválunk. A szakítás után nem sokkal, egy internetes társkeresőn találkoztunk Renivel. Elmentem a munkahelyére és megtörtént az első randink” – árulta el Dániel, aki élvezi, hogy a lány eddig jó társának bizonyul.

Molnár Dániel
Fotó: Szabolcs László

„Órákon át sétáltunk, beszélgettük, énekeltünk. Egyből megvolt közöttünk az összhang, mindent meg tudunk beszélni egymással. Egy hónapja vagyunk együtt, de olyan, mintha már régóta ismernénk egymást. Szerencsére nem féltékeny típus” – tudtuk meg a Molnár Danitól, aki bizonyára a vasárnapi élő műsorokba is meghívja majd a lányt.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Házasság első látásra sztárja meglepő titkot árult el a férjéről - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt