Létrehozva: 2021.05.13.

„Ültem a földön, úgy kiabáltam, dörömböltem” – Szörnyű, mi történt Lehoczky Zsuzsával

Tűzoltók szabadították ki tegnap reggel a liftből a frissen megválasztott nemzet színészét. Lehoczky Zsuzsa egy interjúra igyekezett, amikor leszakadt alatta a szerkezet. Halálra rémült, és már fóbiásan fél a felvonóktól.

Még 24 óra sem telt el azóta, hogy a nemzet színészei maguk közé választották Lehoczky Zsuzsát, az első ilyen minőségében adott interjúját máris lekéste. Természetesen nem sztárallűrről volt szó, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas művésznőt azét várták hiába a TV2 Mokka stúdiójába, mert amikor hajnalban elindult, leszakadt alatta a lift, és bent rekedt.

Mivel valamennyiüknek megvan a két oltása, az örömteli mosoly kedvéért megmutatták az arcukat a közös szelfin
Fotó: Bors

„Szörnyű élmény volt” – mond­ta a Bors megkeresésére a művésznő. „Iszonyatos hangokat adott ki a lift, amikor megnyomtam a földszint gombot, majd szinte azonnal zuhanni kezdtem, végül megálltam két emelet kö­zött. Borzalmasan megijedtem. Nem tudtam, hogy a lift mikor zuhan le végleg. Harmincöt-negyven percet töltöttem bezárva, egy örökkévalóságnak tűnt.”

Mivel hajnali hat óra volt, senki sem hallotta, hogy Lehoczky Zsuzsa dörömböl és segítségért ki­abál, szerencséjére a lányát sikerült elérnie telefonon, aki értesítette a Katasztrófavédelmet.

„Nem szeretek lépcsőzni, és nem is javallott számomra, mert húsz éve élek pacemakerrel a szívemben. Az ötödik emeleten la­kom, az elmúlt másfél évben nagyon ritkán mozdultam ki otthonról. A lakásom ötcsillagos, legalábbis számomra, ezért nem is hiányzott a jövés-menés. Kedden, amikor megtudtam, hogy a csodálatos kollégáim beválasztottak a nemzet színészei körébe, földöntúli boldogságot éreztem. Nagy megtiszteltetés ez, ezért nem is hezitáltam, amikor a Mokkába hívtak vendégnek. Felvettem a szép ruhámat, amiben nagyon jól néztem ki, sminkeltem, és így indultam el. Két perc múlva pedig már egy rémálom kellős közepén találtam magam. Pánikrohamot kaptam, rettegtem, hogy elfogy a levegő. Ültem a földön, úgy kiabáltam, dörömböltem, de a házunkban ilyen korán még nincs ébren senki. A szomszédaim, Beliczai Ba­lázs humorista szülei, szerencsére meghallották a segélykiáltást, és kijöttek. Balázs apukája egy pajszerrel feszített kicsit az ajtón, hogy ne fulladjak meg.”

Lehoczky Zsuzsa számára ólom­lábakon járt az idő, óráknak tűnt, mire kiért a Katasztrófavédelem felmentőserege.

„Három fess tűzoltó érkezett, akiknek a szomszéd elújságolta, hogy ki vagyok én, és hogy kedd óta a Nemzet Színésze címet birtoklom. A fiúk rendkívül kedvesek voltak, azt mondták, büszkék rám, majd hárman húztak ki a liftből. Hát nem mondom, nem könnyen másztam ki, de amikor végre kiszabadultam, nagyon megkönnyebbültem. Rémes volt az az idő, amit bent töltöttem elakadva. Ha tehetik, kérem, mondják meg a tűzoltóknak: ezúton is szeretném megköszönni nekik a kedvességüket. Nagyon aranyosak voltak.”

A művésznő szerencsére ép bőrrel megúszta a kalandot, de lelkileg megviselték a történtek.

„Liftfóbiám lett, nem tudom, meddig tart, de most azt érzem, hogy többé be nem szállok be oda. Egyedül pláne nem. Ma reg­gel megint elindulok a TV2-be, hogy interjút adjak a Mokká­ban, de biztos lehet benne mindenki, hogy gyalog megyek le.”

Boldogan segítettek a tűzoltók A Bors munkatársa teljesítette Lehoczky Zsuzsa kérését, átadta a hálás üzenetét, amikor beszélt a három életmentő tűzoltóval, Jamrik András főtörzsőrmesterrel, Oláh Sándor törzsőrmesterrel és Muth Péter főtörzsőrmesterrel, aki kisegítette szorult helyzetéből. „Az a feladatunk, hogy segítsünk a bajbajutottakon. Emellett nagy élmény volt a művésznővel találkozni, a miénk volt a megtiszteltetés” – mondta társai nevében is Péter. A megmentők végül közös szelfit készítettek a nagy ijedtség utáni felszabadult hangulatban.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elkezdődött: összecsaptak Ukrajnában a franciák az oroszokkal

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

hirtv.hu

Üzentek az oroszok Zelenszkijnek

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

vg.hu

Nagyon durva megállapításra jutott az antibiotikumok hatását vizsgáló magyar kutató

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

travelo.hu

Firenze leghíresebb hídja végre visszakapja eredeti pompáját

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Így gondozd most az epret, hogy májusra gyönyörű termésed legyen

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Rékasi Károly olyan keményen beszólt Németh Kristófnak, hogy csak kapkodjuk a fejünket

SZTÁRDZSÚSZ

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock