Létrehozva: 2016.11.15.

Lerántotta a leplet testvére drasztikus fogyásáról Tóth Gabi

Az aranyhangú énekesnõ a közösségi oldalán mesélt testvére kemény múltjáról.

Amióta megműtötték Tóth Verát, azóta számtalan érdekes cikk látott napvilágot a beavatkozásról, a drasztikus fogyásáról és arról is, hogy lassan húgánál, Tóth Gabinál is karcsúbb lesz. Gabi eddig mélyen hallgatott a történtekkel kapcsolatban. Most mégis megszólalt, a Facebook-oldalán jelentkezett be, ahol alaposan rácáfolt a rosszindulatú pletykákra. Egyáltalán nem féltékeny a nővérére. Sőt, boldog, hogy testvére a gyötrelmes évek után végre jól érzi magát a bőrében.

"Nagyon támogatom. Boldog vagyok, hogy végre jól érzi magát a bőrében. Az inzulin rezisztencia miatt egyszerűen nem tudott fogyni.

Nem is evett. Ráadásul sokan  bántották: biztos sokat zabál, és ezért ilyen duci. Pedig nem erről volt szó, ez egy betegség. A levegőtől is hízott

- magyarázta Gabi, aki hozzátette, testvérének nem volt választása, kés alá kellett feküdnie. 

A beavatkozás óta azonban felfordult vele a világ. Nemcsak fizikailag, lelkileg is összeszedte magát.

"Kivirult, és látom, hogy végre szereti magát.

Borzasztó lehet az embernek, ha azt érzi, nem tud élni.

"Nem ehet azt, amit megkíván. Egyfolytában, minden percben arra figyel, mit ehet, hogyan mozoghat, és még sincs eredménye."

Gabi nem tagadja, nehéz gyerekkora volt. Folyamatosan szembesülnie kellett nővére problémáival.

"Amikor kicsi voltam, mindig azt hallottam, küzd a súlyával. De nemcsak ő, hanem édesapám is. A testvérem apai ágon örökölte ezt a túlsúlyt. Később apu a cukorbetegsége miatt életmódot váltott és sikerült lefogynia.

Verának ez nehezebb volt a hormonális problémák miatt. Most boldogság van, és remélem, hogy minél előbb el tudja majd fogadni magát az új testével és lelkével.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

„Egyszerűen a folyosón felejtették, egyetlen orvos sem pillantott rá” – Tamara 12 órát szenvedett magára hagyva a kórház folyosóján, belehalt

hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt