Létrehozva: 2017.09.19.

Lezárult egy korszak Erdei Zsolt életében

Erdei Zsolt túl van élete egyik legnehezebb idõszakán, végre fellélegezhet.

Erdei Zsolt nehéz időszakot tudhat maga mögött. A most négy hónapos Vilmoska koraszülöttként, a vártnál jóval korábban, hét hónapra jött a világra, az orvosoknak meg kellett küzdeniük az életéért, de most már jól van, és szépen fejlődik.

Minden rendben van, hála istennek. Szerencsére nem kell állandóan orvosokhoz járni vele, nemrég ugyan volt egy vérvétele, de az is csak azért, hogy megnézzék, szüksége van-e még pluszvasra.

"Eddig ez így volt, de már rendben vannak az értékei. Most már csak fejlesztőórákra, tornára kell járnia" – mesélte a Blikknek Erdei, aki állandóan úton van, tárgyalásról tárgyalásra rohan, de a sok munka mellett próbál arra figyelni, hogy a családra is legyen ideje.

"Én nagyon sokat dolgozom, így Réka van otthon, övé a gyereknevelés oroszlánrésze. Igaz, most van egy kis segítsége, anyósom ugyanis táppénzen van, és be tud segíteni. Persze az éjjelek nem mindig egyszerűek, mert Viktor fiam hol németül, hol magyarul, de beszél álmában. Néha felébredek rá, mert a nyitott ajtón keresztül hallom. Vilmoska pedig, akinek a kiságya bent van velünk a szobában, állandóan nyöszörög éjjel, néha több órán keresztül, mintha mesélne valamit" – árulta el a Magyar Ökölvívó-szakszövetség elnöke, aki nagyon örül, hogy az alváshiány az egyetlen „probléma”, amelyről be tud számolni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

vg.hu

Megszűnik egy közkedvelt tévécsatorna, már csak néhány hétig sugározza a műsorait

ripost.hu

3 csillagjegy, akiknek most nagyon kerülniük kell a konfliktusokat

origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Házasság első látásra: ezek voltak a legviccesebb mondatok

SZTÁRDZSÚSZ

"Bomba Istennő" – megőrülnek a férfiak Kiszel Tünde dekoltázsáért

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya