Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.11.23.

Lezárult egy korszak Stohl András életében

A viharos évek után végre minden a helyére került a színész életében.

Stohl András úgy érzi, végleg lezárt egy korszakot életében. Azt mondja, eddig kóbor kiscsikó volt, de mostanra sokkal összeszedettebb lett.

"Nagyon sokat változtam az elmúlt évek során. Megnyugodtam, lényegesen kevesebb a buli" - kezdte a Best magazinnak Buci.

"Lehet, hogy azért, mert már fizikailag nem bírom úgy, mint régen, lehet, azért, mert tudom, hogy másnap mennem kell a gyerekeimért, de lehet, hogy azért is, mert az a korszakom már lezárult. Nem mondom, hogy szent lettem, mert nem lettem az, időnként eljárunk szórakozni a párommal. Partner ebben is, tökéletesen tud azonosulni az életvitelemmel, nagyon nagy segítség mindenben. Olyan, mintha egyek lennénk. [...] Arra vágyom, hogy minden ilyen nyugodtan menjen tovább. Eddig mókuskerékszerű életet éltem, időről-időre voltak benne ismétlődő törések, mint például egy baleset vagy egy börtönbüntetéssel járó ítélet. Azt szeretném, hogy ne legyen több ilyen."

Szépen, nyugodtan szeretnék éli, és úgy érzem, ehhez most minden puzzle-darab a helyére került

– szögezte le Stohl, aki úgy véli: a sok baj után eltelt annyi idő, hogy az emberek elfogadóbbak legyenek vele, ebben pedig nagyon sokat segített neki az, hogy a TV2 A piramis című műsorát vezethette.

A színész továbbá azt is elárulta, hogyan ünneplik idén a karácsonyt szeretteivel.

"Karácsonykor mindenki egy asztalnál ült, de idén ez már picit nehezebb lesz. Eddig Fóton ünnepeltünk Ancsiéknál, oda jött Luca és Rebeka is, hogy együtt tudjon lenni a négy gyerek. Most, hogy a párommal, Vicával már van otthonunk, még nem tudjuk, hol gyűlünk össze, de mindenképpen megoldjuk, hogy mindannyian együtt legyünk" – mondta a magazinnak a színész, aki gyakorlatilag a harmadik családalapításnál jár, de nem biztos abban, hogy egy kistestvér érkezése jót tenne a gyermekeinek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

ripost.hu

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel