Létrehozva: 2021.01.18.

Lola a vakcináról: Óriási felelőtlenség lenne, ha nem élnék a lehetőséggel

Lola szerint egy elzárt burokban élünk már jó ideje a koronavírus-járvány miatt, és személy szerint alig várja, hogy kiszabaduljon belőle. Nos, az egyetlen megoldás itt van a kezünkben. Nem kell mást tennünk, élnünk kell vele!

Korsós Judit, azaz Lola számára nem is volt kérdés, hogy beoltatja-e a magát a koronavírus elleni vakcinával.

„Én biztosan beoltatom magam” – kezdte határozottan a Ripost-nak az MTVA műsorvezetője. „Mégpedig azért, mert nem mindenki olyan szerencsés, hogy tud homeoffice-ban dolgozni. Tudom, megsínylette az ő életük is, de sokkal kevésbé, mint például a vendéglátósoké, a rendezvényszervezőké vagy színpadi technikusoké, akik egészen addig nem tudnak munkába állni, amíg valami nem történik. Azzal, hogy beoltatom magam, nemcsak magamért, hanem értük is teszek, az ő sorsukról is gondoskodom. Másrészt rengeteg emberrel találkozom a munkám miatt, természetesen minden óvintézkedést betartva, de óriási felelőtlenség lenne, ha nem élnék az oltás lehetőségével” – fogalmazott Lola, aki hozzátette, nem volt kérdés, hogy regisztrál-e az oltásra.

Fotó: Instagram

„Természetesen regisztráltunk. Viszont többször hallottam, hogy egyesek azt mondják, beoltatják magukat, de még várnak.. Nem tudom, ki, mire vár... Azt érzem, hogy ez a legfelelősségteljesebb döntés társadalmilag, hiszen nem attól lesz baj, hogy beoltatjuk magunkat. Személy szerint nagyon unom már, hogy nem tudom megölelni az édesapámat, nem találkozhatok a barátaimmal, és nincsenek rendezvények sem. Egy elzárt burokban élünk most már, jó lenne kiszabadulni belőle.”

Lolát hetente láthatjuk a tévéképernyőn, hiszen műsorvezetőként tudott dolgozni a világjárvány alatt, mégis nehéz időszakként gondol az elmúlt közel egy évre, miután a színpadot teljes mértékben mellőznie kellett.

„Mázli, hogy két szakmám van. Az utóbbi egy évben zenészként egyáltalán nem tudtam dolgozni. Amikor enyhültek a korlátozások sem voltak lehetőségek, nem is tudtuk, mit vállalhatunk. A tévézés működik, de folyamatosan oda kell figyelni. Nem olyan szabad a világ, mint ahogyan megszoktuk. Igaz, dalokat tudtam felvenni, de nehéz volt, hogy nem állhattam színpadra” – zárta a beszélgetést Lola.

Hiteles forrásokból informálódjunk! Lola megdöbbenve olvassa azokat az álhíreket, amik az interneten terjednek az oltással és tesztekkel kapcsolatban. „Se a teszttől, se az oltástól nem lesz semmi baja senkinek. Mikrochipet ültetnek a bőrünk alá? Ugyan már, gondoljuk már át ezt még egyszer… Nevetséges. Ez egy olyan időszak, amikor meg kell tanulni hiteles forrásokból informálódni.”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

magyarnemzet.hu

Akkora a baj Pécsett, hogy a rendőrség engedélyezte a vadászatot a belvárosban

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

hirtv.hu

Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Házasság első látásra: ezek voltak a legviccesebb mondatok

SZTÁRDZSÚSZ

"Bomba Istennő" – megőrülnek a férfiak Kiszel Tünde dekoltázsáért

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya