Létrehozva: 2016.05.29.

Magyar sztáranyukák, akik mindenkit megleptek kései terhességükkel!

Egy egész ország örült, de egyben meg is lepõdött ezeknek a hírességeken, miszerint negyven felett is kisbabát várnak.

Megoszlanak a vélemények a kései várandósságról, sokak szerint rizikós, mások viszont semmi veszélyt nem látnak benne. Sztáranyukáinkat azonban valószínűleg nem érdekelte a mindenféle szóbeszéd, és boldogan vágtak bele életük legszebb időszakába.

A %RIPOST% összeszedte, azokat a hírességeket, akik negyven felett adtak életet gyermeküknek.

Ungár Anikó

Az előadóművész összeállításunk legfiatalabb kismamája volt, hiszen negyven évesen hozta világra fiát, a ma már színészként dolgozó Baronits Gábort. A nyolcvanas évek végén ez mégis kései terhességnek számított, hiszen akkoriban jóval fiatalabb kor volt az elfogadott egy várandósságnál.

Szulák Andrea

A Nagy Duett zsűritagja is a negyedik ikszen túl esett teherbe, 43 évesen született meg Rozina kislánya. Gyermeke apjával ugyan már szétváltak útjaik, kilencéves gyermekük mégis örökre összeköti őket.

Jakupcsek Gabriella

A műsorvezető két felnőtt fia mellett vállalt be még egy gyermeket, hiszen 2008-ban látta meg a napvilágot a kis Emma Róza. Jakupcsek Gabriella így 45 évesen lett háromszoros büszke anyuka, aki olykor még egy-egy családi képet is megoszt rajongóival.

Fehér Anna

A színésznő 53 évesen vállalt gyermeket férjétől, akivel a hírek szerint mára már  válságba került házassága. Fehér Anna emiatt külön neveli a négyéves Barnabást. A kisfiú sok évnyi próbálkozás után fogant csak meg.

Liptai Claudia

A műsorvezető gólyahíre az egész országot meglepte, miszerint a 42 éves színésznő cukrász párjától várja második gyermekét. Claudia ezért színházi munkáit  lemondta már, ám a képernyőn még ősszel is láthatjuk. A TV2 sztárja teljesen kivirult terhessége alatt, szemmel láthatóan nagyon kiegyensúlyozott és boldog kismama.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget