Létrehozva: 2021.09.03.

Ezt hallgassátok meg: Így szól egy magyar dal egy ír dalszerzőtől

A dalszöveg összehozza a közönséget, mert olyan mint egy vers.

Szerző angie

Az Írországban született, de 12 éve Magyarországon élő Ian O’Sullivan tavaly jelentkezett első szóló dalával, a sok hazai és nemzetközi lejátszási listát is meghódító keserédes nyári slágerrel.

A Little Bird címre keresztelt szám annyira meghatározóvá vált számára, hogy úgy érezte, szeretné, ha a hazai közönség még jobban tudna kapcsolódni a mondanivalójához. Így született meg annak magyar változata, a Szárnyaidon, melynek dalszövegét a 30Y énekes-dalszerzője, Beck Zoli jegyzi.

Az ír származású O’SULLIVAN első magyar nyelvű számának egészen különleges a története, hiszen saját szerzeményét dolgozta át. A Szárnyaidon viszont nem egy egyszerű fordítása a tavaly megjelent Little Bird-nek, annál sokkal több.

O’SULLIVAN az elmúlt időszakban jobban beleásta magát a hazai alternatív zenei szcénába, és mikor koncert repertoárjába ezekből is válogatott, észrevette, hogy a közönség egy teljesen új szinten tud kapcsolódni a magyar nyelvű dalokhoz.

“A koncertjeimen előadott szerzeményeknél rájöttem, hogy ezek valójában versek, csak éppen hangosan éneklem őket. Mindig is fontos volt számomra minden saját szövegem, és úgy éreztem, hogy ha magyarul szólok a közönséghez, sokkal ösztönösebben éreznek rá a mondanivalómra , számomra pedig nincs is annál fontosabb, mint hogy kapcsolódni tudjak hozzájuk.” – mondta.

Szerző angie

Ez is érdekelhet

origo.hu

Építészetileg is különleges a sziklahasadékba épített kápolna

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

Ezek a legjobb húsvéti családi programok

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott