Létrehozva: 2021.01.15.

Magyarországon él II. Erzsébet kutyájának leszármazottja, a Ripost vendége volt

Különleges vendég sétált be néhány nappal ezelőtt a Ripost szerkesztőségébe! Nem más érkezett hozzánk, mint Roy, a corgi, ami bizony egy igazi brit kutyus és rokona II. Erzsébet királynő első saját kedvencének, Susannak. Roy nem egyedül érkezett, hanem két kis barátjával, Bertie-vel és Rozival, valamint gazdájukkal, L. Péterfi Csaba tenyésztővel.

Nem túlzás azt állítani, hogy II. Erzsébet a corgik iránti szeretetével valóságos kultuszt teremtett, ezek a tündéri, kissé rókára emlékeztető kutyák legalább olyan szerves részei a brit monarchiának, mint a koronázási ékszerek. De vajon hogy is kezdődött ez az örök szerelem a királynő és a corgik között?

Nos, ehhez bizony alaposan vissza kell mennünk az időben, egészen 1933-ig, amikor Erzsébet még csak 6-7 éves kislány volt. Ekkor kapta meg apukájától az első, Dookie névre hallgató corgit. Innen már nem volt visszaút!

Erzsébet gyerekkora óta imádja a corgikat (Fotó: Northfoto)

„Dookie még inkább a család kutyájának számított, Erzsébet 18 éves volt, amikor 1944-ben megkapta az első saját corigját, Susant. Az udvarban élő valamennyi corgi az ő leszármazottja, és Roy is, ami épp a szerkesztőségetekben vendégeskedik, és anyukája pocakjában érkezett Magyarországra. Érdekes, hogy az anyukáját befedeztették, mielőtt eladták volna, az ultrahang azonban nem mutatta ki a bébiket, így már Magyarországon derült ki, hogy mégis sikerült a fedeztetés. Roy egy régi típusú kutya, neki még vágott a farka, amire azért volt szükség, hogy a marhák le lépjenek rá terelés közben. A corgik ugyanis pásztorkutyák. Roy egyébként olyan, mint egy igazi angol lord. Nyugodt, bújós és a cicákat is szereti” – kezdte a Ripost-nak L. Péterfi Csaba.

Roy (Fotó: Ripost / Markovics Gábor)

Csaba, akárcsak a királynő, maga is gyerekkora óta vonzódik a corgikhoz, ma már 6 példány boldog gazdája. Közülük hármat, Roy-t, Rozit és Bertie-t meg is mutatta nekünk.

Fotó: Ripost / Markovics Gábor

II. Erzsébet annyira megszerette Susant, hogy rajongása jó néhány konfliktus forrása volt a királyi családban. Vajon melyik férj nézné például jó szemmel, ha újdonsült felesége még a nászútra is magával vinné imádott négylábúját? Nos, Erzsébet pont ezt tette, sőt, a hűséges eb az esküvőjére is elkísérte, mellette ült a díszes hintóban. Állítólag a királynő azért is szereti ennyire ezt a fajtát, mert szeleburdiak és nehezen irányíthatóak, ami valóságos felüdülést jelent neki egy túlszabályozott világban.

Fotó: Northfoto

„Nagyon erős személyiségű kutyák, ahogy mondani szokták, egy gazdis kutyák. Egy személyt fogadnak el falkavezérnek, rá hallgatnak, mindenki mást szeretnek egy kicsit hülyíteni, szóval keményen kell velük bánni” – ecsetelte Csaba.

Mindezek tulajdonságok ellenére a corgik népszerűsége az egekbe szokott a királynőnek köszönhetően. De a tavaly megjelent A királynő kutyája című mesefilm is, illetve A korona című nagysikerű sorozat, és az ezernyi internetes videó szintén sokat tettek a corgik felemelkedéséért. Ám nemcsak a népszerűségük, hanem az áruk is az egekbe szökött. Csaba szerint ez nem feltétlenül pozitív.

Fotó: Ripost / Markovics Gábor

„Ebben az esetben gyakran felbukkannak az úgynevezett szaporítók, akik nem ellenőrzik, hogy a kutyusoknak megfelelő-e a genetikai minősége, nem viszik őket egészségügyi szűrésekre, csak a megnövekedett népszerűséget lovagolják meg. Mi, tenyésztők ezt nem nagyon szeretjük” – jelentette ki Csaba, aki egy különleges ajándékot is kapott egyenesen a Buckingham-palotából.

Fotó: Ripost

Ez nem más, mint egy corgit ábárzoló karácsonyfadísz, aminek a párja a királynő fáját díszíti, és ami azt jelképezi, hogy bár II. Erzsébetnek már csak egy kutyusa él, Candy, ami egy corgi-tacskó keverék, a fajta iránti szerelme örök.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sírt és székeket rugdosva tombolt az NBA szupersztárja - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget