Létrehozva: 2021.11.18.

Majka a saját feleségét is bántja Lagzi Lajcsi szerint

A trombitásnak elege van a rapperből, aki szerinte már másodjára alázta meg ország-világ előtt.

Szerző szbd

Betelt a pohár Galambos Lajosnál, akit nagyon felhergelt, hogy két hete folyamatosan kapja az üzeneteket, és mindenki az őt ért bántásról faggatja. A zenész szerint övön aluli volt, hogy Majka az évek óta húzódó víz-, gáz és áramlopási ügyével poénkodott a Sztárban sztár leszek! című műsorban.

Lagzi Lajcsi szerint Majka már nem először alázta meg (Fotó: Ripost)

„Minden túlzás nélkül a peres ügyemre ráment az életem. A házasságom, a boldogságom. Ízléstelennek és lelketlennek tartom, hogy valaki milliók előtt ezzel poénkodik. Ráadásul a bűnös az, akit a bíróság jogerősen elítél, és engem nem ítéltek el jogerősen. Majka nem először foglalkozik velem kéretlenül. Pár éve, szintén főműsoridőben, is engem gyalázott, hogy súgógépről olvasok – ahogy egyébként minden műsorvezető ebben a műfajban. Elég volt. Ordít a zenei képzetlenség arról, aki Aradszkyt mulatósnak titulálja” - mondta a Story-nak Lajcsi.

Majka a feleségét is bántja Lajcsi szerint

A zenész szerint Majka már csak azért is elgondolkodhatott volna, mielőtt odaszúrt neki, mert a felesége, Hajni is a Dáridóban kezdte a pályafutását még 17-18 évesen. „Dundikát egy édes, kedves, szeretni való lánynak ismertük meg. (...) A neve, az arca összeforrt a Dáridóval. Ha rám nem is, legalább a feleségre tekintettel lehetett volna Majka. Ha engem gúnyol, azzal Hajnit is bántja” – tette hozzá.

Nem akarja rendezni a viszonyt

„Ugyanakkora hatást tett rám a beszólása, minta munkássága. Nem számottevő. Viszont a történtek körüli hacacáré már zavar. Nem haragszom rá, de ne más kárán heccelődjön” – fogalmazott Lajcsi, aki hozzátette, hogy esze ágában sincs megbeszélni a történteket Majkával.

Szerző szbd

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

mandiner.hu

„Magyarország az utolsó hely Európában, ahol a konzervatívok összegyűlhetnek” – nyílt levél a NatCon-botrány után

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját