Létrehozva: 2020.02.07.

Mangalicaszalonnával készül a koncertjére Pataky Attila

Pataky Attila nem eszik kenyeret és napi két órát edz, de egyvalamiről nem hajlandó lemondani.

Már javában készül a március 7-i koncertjére az EDDA Művek. Pataky Attila nem bízza a véletlenre, szerinte a közönség megérdemli, hogy tökéletes produkciót kapjon.

Fotó: Ripost

A frontember szerint ehhez nem elég a makulátlan zenei hangzás, látványban is topon kell lenni. Bár az együttes tagjai már nem fiatal srácok, a profizmusukat senki nem kérdőjelezheti meg. Attila a Ripost-nak elárulta, az ünnepek alatt felszalad rá néhány kiló, de dolgozik rajta, hogy márciusra leadja.

„Megesik, hogy nyugalmi időben felszalad az emberre néhány kiló plusz, de már többször bebizonyítottam, hogy képes vagyok leadni, mire a színpadra, kell állni. Márciusig még 4 kilót kell ledobnom ezért keményen sportolok és az étkezésemen is változtattam” – jelentette ki Pataky Attila, aki két koncert között jobban odafigyel.

„A cél lebeg a szemem előtt, ezért egy ideje nem eszem kenyeret. Rájöttem, hogy nem a szalonnával van a gond, hanem a szénhidráttal. Mangalicaszalonnát és libazsírt eszem reggelire, csak nem eszek hozzá kenyeret. Nagy erőfeszítés ez számomra, mert imádom, de nincs mit tenni„ – árulta el az énekes, aki a koncert napjáig mindennap sportol és az immunrendszerére is gondosan ügyel.

„Van itthon egy 5 gépből álló konditermem. Naponta két órát edzek: futok és a taposógépet is szorgalmasan használom. A legjobban úszni szeretek, így, ha tehetem, az uszodába is elmegyek. Kell a kondi, mert fizikailag igen megterhelő majd 3 órán keresztül zúzni a színpadon. Na, márpedig mi ezt fogjuk tenni, ezért a zenekar többi tagja is szorgalmasan dolgozik ezen. Én megkövetelem, hogy jól nézzünk ki és fittek legyünk a közönségünk előtt” – szögezte le Pataky, aki egyedül a vírusokkal szemben érzi kicsit védtelennek magát, ám úgy érzi, pozitív gondolkodással ez az akadály is leküzdhető.

Ha még több információt szeretnél megtudni, olvasd el a Ripost pénteki lapszámát!

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott