Létrehozva: 2021.05.30.

MC Hawer: 20-25 sittes zsáknyi holmival költöztem vissza Budapestre

MC Hawer néhány nappal ezelőtt végleg összecsomagolt a volt kedvesénél, és visszaköltözött szülővárosába, Budapestre. A részletekről a Ripostnak beszélt.

Visszaköltözött a fővárosba, és egyedül kezdett új életet MC Hawer! A népszerű zenész még fél éve költözött el Budapestről Kazincbarcikára a kedvesével, azonban a kapcsolatuk mostanra teljesen kihűlt. Két év után közösen döntötték el, hogy külön utakon folytatják.

Visszaköltözött a fővárosba
Fotó: Instagram

„Elfáradt a kapcsolatunk. Tudtam, hogy egyszer a nagy korkülönbség miatt el kell őt engednem. Most már ő is partner volt. Belátta, hogy nem folytathatjuk tovább. De azt mondhatom, hogy mindketten jól vagyunk lelkileg, nincs feszültség köztünk. Igaz, most nem beszélünk egymással” – kezdte a Ripost-nak a zenész, aki a napokban már vissza is költözött a szülővárosába, Budapestre.

„Amikor az M3-ason beértünk Budapestre, és megcsapott a benzin illata, már felsóhajtottam, beszippantottam, és azt éreztem, hazaértem! Itt születtem, itt nőttem fel, és megszoktam a pörgést. Azt, hogy minden nagy és sok. Kazincbarcikán minden lassú és kicsi, ami nekem nagyon szokatlan volt. Ahogyan az is, hogy este nyolckor már senki nem volt az utcán, és minden zárva volt. Azt nem mondom, hogy rossz volt, csak szokatlan, hogy nem volt igazán élet„ – fogalmazott MC Hawer, aki egy teljesen berendezett, gépesített lakásba költözött. Így a nagyobb méretű használati tárgyait Fanninál hagyta.

„Úgy egyeztünk meg a volt párommal, hogy a nagyobb használati tárgyakat, mint például az ülőgarnitúra, a tévék egy jelképes összegért megveszi tőlem. Én pedig husz-huszonöt sittes zsáknyi holmival, két dobozzal és egy biciklivel jöttem vissza a fővárosba. Gyakorlatilag ennyi az életem. Még szokom az új kecót, de boldog vagyok és jól érzem magam benne.”

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

MC Hawer (@mchawer) által megosztott bejegyzés

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

hirtv.hu

Láncreakció – Brit elemző: teljes ukrán dandárok nem hajlandók engedelmeskedni parancsnokuknak + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek