Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.10.19.

Megcsörrent a Viszkis nejének telefonja, durva, amit mondtak neki

Úgy tûnik, vannak, akik a múltbéli ténykedések miatt még mindig átkozzák Ambrus Attila nevét.

Párbajra hívta Ambrus Attilát egy bosszúszomjas asszony, aki a Viszkis néven elhíresült rabló feleségénél jelentkezett be, méghozzá telefonon - számol be róla a Bors.

Terve szerint természetesen nem ő, hanem a fia küzdött volna meg a pénzintézetek egykori rémével.

Ambrusnak csak annyi lett volna a dolga, hogy bátor férfi módjára megválasztja a fegyvernemet, és megjelenik a kijelölt helyszínen, ám neki esze ágában sem volt rábólintani a dologra. Már csak azért sem, mivel ha még egyszer súlyos bűncselekményt követ el, tárgyalás nélkül, azonnal életfogytiglani börtönt kap.

"Elárulta a hölgy, hogy az egyik rablásnál fegyvert fogtam rá, és letérdeltettem. Úgy tűnik, bosszút forralt, és ezt az érzést azóta is dédelgeti, sőt az eltelt évek alatt a fiát is felbőszítette ellenem"

- mondta a Viszkis a a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmeg­előzési Osztálya által szervezett miskolci előadásán.

Nem ez az egyetlen hasonló sztori a jó útra tért bűnöző életében, hiszen korábbi tetteivel nem egy embert haragított magára.

"Nyáron a visegrádi palotajátékokon árultam, ahol egy nő odajött hozzám és azt mondta: imádkozik azért, hogy a po­kolba kerüljek. Kiderült, hogy ő volt az, aki egy békásmegyeri rablásnál nem akarta kikapcsolni a helyiség riasztóját, és miután összevitatkoztunk, belöktem egy szekrénybe. Nagyon sajnálom, amit vele tettem, és neki soha nem fogom tudni bizonyítani, hogy megváltoztam"

- mesélte

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

mandiner.hu

A földbe állt a Momentum támogatottsága Budapesten

ripost.hu

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel