Létrehozva: 2019.08.14.

Megdöbbentő bejelentést tett Berki Krisztián, íme a programja

A főpolgármester-jelölt Tarlóst sem kímélte, elárulta, hova küldené a város jelenlegi első emberét.

Végre megvan Berki Krisztián programja, amivel reményei szerint begyűjti a kellő mennyiségű szavazatot az októberi önkormányzati választáson.

Nos, a program épp olyan provokatív, mint az exfutballista-celeb, de Berki állítja: ő menedzserszemléletű főpolgármesterként mindent megvalósítana. Többek között ingyenes közösségi közlekedést és olcsó parkolást ígért a budapestieknek.

Kisebb kalamajkával indult Berki Krisztián főpolgármesteri programjának ismertetése, a heves szél ugyanis feldöntötte a független színekben induló üzletember pultját, épp amikor megérkezett. Ám Berkit ez sem zökkentette ki, irigylésre méltó magabiztossággal ismertette programjának legfontosabb pontjait. Állítása szerint a többi jelölt mind megvalósíthatatlan ígéretekkel próbálja elnyerni a szavazók bizalmát, ő azonban egyszerűen nem ismeri a sikertelenség fogalmát.

„Minden más ígéret felelőtlen kijelentés, egész egyszerűen hazugság”

– kezdte Berki a %RIPOST%-nak, aki elsősorban a budapesti közlekedést reformálná meg.

Egy merész húzással ingyenessé tenné a BKK-t, de csak a magyaroknak, az ideérkező turistáknak az eddigieknél jóval többet kéne fizetniük a jegyekért és a bérletekért.

„Én és a feleségem mindenhová robogóval megyünk a városban. Csak akkor vagyok hajlandó jegyet venni, ha az egy szolgáltatás, és adott esetben nem izzadok le tízszer a villamoson. Ezért úgy döntöttem, hogy ingyenessé teszem a közösségi közlekedést” – jelentette be magabiztosan. A második pont is tartogatott meglepetéseket! Berki ugyanis nemcsak a BKK-t reformálná meg, hanem a fővárosi parkolást is.

„Meg kell szüntetni a parkolóórákat, és fel kell mondani azoknak az embereknek, akik ott dolgoznak. Hogy miért? Jelenleg százezer parkolóhely van a fővárosban, de mégsem tudunk rendesen parkolni és nem érezzük biztonságban az autónkat. Ezért egy egységesített parkolási rendszert hoznék létre, minden kerületben ugyanannyiba kerülne a parkolás, a fővárosiak pedig egy tender keretében pályázhatnának a parkolóhelyekre” – fejtette ki Berki Krisztián.

Legvégül a mozgássérültek parkolása került szóba. Berki minden ilyen autóra egy feltűnő, 80x80 centis matricát ragasztana ki, hogy mindenki számára könnyen észrevehetőek legyenek. A celeb a sajtótájékoztatóját a mögötte álló óriáskerékre mutatva a következő szavakkal zárta, odaszúrva a jelenlegi főpolgármesternek:

„Ha megnyerem a választásokat, az egész Tarlós-családnak veszek jegyet a Deák téri óriáskerékre. Hadd lássa a nyugdíjas éveit kezdő Tarlós István, hogy milyen a város, ha már én vagyok a polgármester.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott