Létrehozva: 2017.12.04.

Megható, így segítenek a magyar sztárok a rászorulókon

A Nagy Ajándék címmel jótékonysági akciót indított útjára a TV2 Csoport és az IKO Artist Management a Mokka mûsorában.

A TV2 munkatársai a karácsony közeledtével számos megkeresést kapnak segítséget kérő emberektől. Vannak akik a saját történeteiket osztják meg, de sokan másoknak kérnek támogatást. Ezekből a levelekből választottak ki olyan emberi sorsokat, akik példaként szolgálhatnak mindenki számára.

A kezdeményezés háziasszonya Dr. Sütő Enikő, aki számos jótékonysági akciót szervez maga is, most pedig a TV2 Csoport műsorvezetőivel és az IKO Artist sztárjaival közösen látogatják meg ezeket az embereket és váltják valóra kívánságaikat.

Tilla, Mádai Vivien, Szabó Dóra, Istenes László, Apáti Bence, Berkes Olivér, Ekanem Bálint, Joshi Bharat, Kárpáti Rebeka, Nagy Adri, Nagy Réka, Oláh Gergő, Singh Viki, Szentgyörgyi Rómeó és Tóth Vera azonnal igent mondtak a felkérésre. Csakúgy, mint az akció kiemelt támogatója, a Henkel Magyarország.

A cég kétszázezer forint értékű kozmetikai és háztartási termékkel támogat minden megajándékozottat. A Béres Gyógyszergyár felajánlása pedig egy immunerősítő termékekből összeállított ajándékcsomag. A meglepetéseket a Toyota Iniciál Autóház szállítja házhoz.

A program utolsó állomásaként a Tűzoltó utcai Gyermekklinikára látogatnak majd el a programban résztvevő énekesek, hogy elviselhetőbbé tegyék a kórházban töltött időt a kis betegek számára.

„A mai rohanó világban hajlamosak vagyunk csak a saját dolgunkkal törődni és akaratunkon kívül is érzéketlenné válhatunk mások problémái iránt. Ez ellen szeretnék tenni. A célunk, hogy mindenki számára erőt adó életutakat mutassunk be, hogy az emberek lássák, a legkilátástalanabbnak tűnő helyzetekből is van kiút.

Hiszek abban, hogy ezzel mindannyian többek leszünk! Nekem, ez a nagy ajándék.

– osztotta meg gondolatait Dr. Sütő Enikő.


Az akcióról beszámolókat láthatnak a nézők a TV2 Csoport műsoraiban. A Mokka, a Fem3 Café és Ripost műsorok kiemelten foglalkoznak a kezdeményezéssel. Ha Önök is szeretnék a televízióban bemutatott embereket támogatni, akkor a [email protected] email címen vehetik fel velük a kapcsolatot.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Oroszország építi a szankcióbiztos kereskedelmi útvonalakat

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját