Létrehozva: 2019.12.10.

Megható pillanatok: Egymást segítik az Újratervezés szereplői

Óriási az összefogás. Újabb család segít a háromgyerekes Balogh családon.

Újra megható pillanatnak lehetnek szemtanúi a nézők az Újratervezés keddi adásában! Bár a műsorban szereplő családok mind szerény anyagi körülmények között élnek, mégis mindent megtesznek, hogy egymást is segítsék, ahogyan csak tudják.

Fotó: TV2

Nemrég a Horváth család tett óriási gesztust a háromgyerekes Balogh család felé, amikor felajánlották az egyik autójukat. Most pedig a hétfő esti adásból megismert Sámpár család készül nagy meglepetéssel Béláéknak, akik semmit sem sejtenek arról, mi szerveződik a háttérben. Arra pedig pláne nem gondolnak, hogy egy halom ruhával és játékkal megpakolt csomaggal toppannak be Liliék.

Fotó: TV2

„Béláéknak gyűjtöttük. Megismertük őket és nagyon aranyosak a gyerekek. A solymári közösség és az anyukák, akik mögöttünk is állnak, ők segítettek. Amikor beköltöztek, láttuk, hogy milyen kevés cuccot hoztak magukkal, és összeszorult a szívünk” – mondta el a műsorban Lili, aki nemcsak ruhákat, hanem egy iskolatáskát is szerzett a nehéz körülmények között élő családnak.

 

origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

magyarnemzet.hu

Gulyás Gergely újabb részleteket osztott meg Magyar Péterrel közös múltjáról

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Virtuális nőre vetett szemet MC Hawer: "Annyira gyönyörű számomra, hogy szerintem ilyet csak alkotni lehet"

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka

SZTÁRDZSÚSZ

Pánikrohamot kapott Kőgazdag Metta: Ez így nem mehet tovább

SZTÁRDZSÚSZ

Herceg Csabi: „Nem volt szükségem érettségire, az érettséginek lett volna szüksége rám”