Létrehozva: 2016.11.04.

Meglepő fordulat: Újabb hírek BB Évi állapotáról

Leutaztunk Kaposvárra, hogy kiderítsük a teljes igazságot a végleges hazaköltözésével kapcsolatban.

Az egykori valóságshow-hős, BB Évi édesanyja azt mondta, a sok-sok évnyi, pszichiátrián eltöltött idő után végre kiengedték a lányát. Állapota folyamatosan javul, az egész család nagyon bizakodó. Az örömhír hallatán elmentünk Kaposvárra, hogy személyesen is találkozzunk majd Évával, ott azonban nem várt híreket kaptunk, ugyanis csak az édesanyát találtuk otthon. Kérdésünkre, miszerint láthatjuk-e az egykori realitysztárt, a következő választ adta:

"A hír igaz, jobban van, de hiába szeretném, sosem fog meggyógyulni teljesen. Gyakran látogatom, és néha haza is hozhatom. Be kell azonban látnunk, az nem tenne jót neki, ha napokig itthon lenne." 

A család úgy döntött, jobb Évának, ha folyamatos megfigyelés alatt áll, és csak rövidebb időre jön ki a pszichiátriáról.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott