Létrehozva: 2015.11.19.

Megrázó részleteket mesélt édesanyja elvesztéséről Csonka András

Csonka András mindig is nyíltan beszélt arról, mennyire fáj neki édesanyja csaknem 10 évvel ezelõtti halála. Ám most az eddigieknél is részletesebben mesélt a váratlan tragédiáról.

Csonka András a mai napig úgy éli az életét, hogy az halott édesanyja egykori elvárásainak megfeleljen.

 Jövőre lesz 10 éve, hogy nincs velem a fizikai valóságban. De ez nem azt jelenti, hogy én ne úgy lépnék a színpadra, hogy ne azt kérném Istentől, hogy úgy játsszak, hogy az anyám is büszke legyen rám. Ez már egy szertartás

- mesélte D. Tóth Krisztának az Elviszlek magammal felvételén.

A színész-énekes azt is elmondta, hogy bármennyire is furcsa, gyönyörűnek tartja az elválásuk történetét, pedig igazából nem is tudtak elbúcsúzni egymástól.

Úgy volt, hogy elutazom egy hétre 2006-ban Dubajba, ez egy turistaút lett volna csak anyu nem tudott jönni, mert dolgozott. Megérkeztem hétfő este, és mi vasárnap úgy váltunk el, hogy közös kávézás, puszi, jövök egy hét múlva. Én még mondtam is neki, hogy menjen be a kórházba, mert volt egy kis folt a bőrén.

András hétfő este szállt le a géppel, de kedd reggel kiderült, hogy elvesztek a csomagjai, ezért a helyi plázába indult ruhákért, ekkor kapta a nyomasztó híreket.

A nagybátyámtól kaptam egy SMS-t, hogy anyu kórházba került, valami gond van a szívével. Ha tudok, akkor próbáljak hazajönni.

A színész már kedd éjszaka hazautazott édesanyja miatt, de mire hazaért, édesanyja már nem élt.

Bement a kórházba, mert rossz volt a gyomra azon a hétvégén. Bement, ott levették a vért, EKG-t csináltak, és amíg várt a véreredményre, addig lement a büfébe inni egy kávét, és ott meghalt állítólag. De nem is vették észre, mert nem esett le a földre, csak a feje bukott le. Ez egy hirtelen szívhalál volt. Ha én mondjuk Bécsben vagyok, és haza tudok rohanni, és látom ebben az állapotban, azt én nem bírom ki.

Annak idején okolta magát, hogy nem volt ott az utolsó pillanatokban, de ma már úgy érzi, hogy jobb az, hogy boldogan maradt meg az emlékeiben édesanyja.

 

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Házasság első látásra: ezek voltak a legviccesebb mondatok

SZTÁRDZSÚSZ

"Bomba Istennő" – megőrülnek a férfiak Kiszel Tünde dekoltázsáért

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya