Létrehozva: 2019.12.21.

Megrázó vallomás: Caramel a sikerrel sem tudta megváltani családját

A Megasztár megváltoztatta Caramel életét, ám elmondása szerint ez sem volt elég ahhoz, hogy családját megmentse.

Molnár Ferenc Caramel még csak 22 éves volt, amikor a sikert megízlelte, és elindulhatott a boldogság útján, azonban ekkor családi élete romokban volt. Az énekes elmondása szerint öccse évekkel korábbi halála teljesen összetörte a családot, és győzelmével akarta újra helyrehozni a dolgokat – ez viszont nem sikerült neki – írja a Blikk.

Fotó: Sulyok László / Ripost

A Megasztár után, miután nyertem, azt éreztem, hogy nagyon sok minden változik az életben, de van, ami nem tud. A családomat nem sikerült megváltani. Kettősség volt bennem, mert nyilván reménykedtem abban, hogy mostantól kezdve minden más lesz, de nem lett. Mert akkor már menthetetlen volt a családi egység„ – emlékezett vissza az énekes.

„Sajnos ezt már nem lehetett helyrehozni, a nevelőapám és az édesanyám szét is mentek, igaz már a Megasztár előtt, de nyilván ez is a gyásznak köszönhetően, mert azt nem tudták megemészteni és erre ráment a házasságuk” – mesélte Caramel, akinek szintén sok idő volt a gyászt feldolgozni.

„A nagy ütést, a nagy fájdalmat akkor éltem meg, amikor elkezdtem felnőni. Amikor az első vágyak elkezdtek bennem munkálkodni. Már 16-17 évesen azt éreztem, hogy jó lenne, ha minél előbb apuka lennék. Akkor született meg egy nagyon komoly fájdalom, évekig depresszióval küzdöttem” – vallotta be az énekes.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

vg.hu

Félmilliárd forintos kárt okozott egy figyelmetlen sofőr – videó

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

"Bomba Istennő" – megőrülnek a férfiak Kiszel Tünde dekoltázsáért

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci