Létrehozva: 2019.01.10.

Megszólalt a rendőrség: ők gyújthatták fel Hajdú Péter éttermét

A mûsorvezetõ bisztróját még nyáron próbálta meg felgyújtani két ismeretlen, akiket rögzített a biztonsági kamera.

Elfogatóparancsot adtak ki Hajdú Péter bisztrójának feltételezett gyújtogatói ellen – tudta meg a Blikk. Az ügyben sokáig ismeretlen tettes ellen folyt nyomozás rongálás miatt, de azóta sikerült beazonosítani a két gyanúsítottat, akik montenegrói állampolgárok. A lap információi szerint Tompánál lépték át a határt külföldi rendszámú autójukkal, nem sokkal a bűncselekmény elkövetése előtt.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság később megerősítette a Blikk értesüléseit: "a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság két montenegrói férfi ellen bocsátott ki elfogatóparancsot. Fényképeket a keresett személyekről nem tettünk közzé. A rongálás gyanúja miatt folyamatban lévő nyomozás részleteiről bővebb felvilágosítást nem kívánunk adni" – írták.

Hajdú Péter törökbálinti éttermének teraszát július 27-én éjszaka próbálták meg felgyújtani, az esetet kamerák is rögzítették, ami segíti a nyomozást. Az étterem-tulajdonos egyelőre hivatalos tájékoztatást nem kapott az illetékes rendőrkapitányságról, de szeretné, ha minél előbb pont kerülne az ügy végére, az elkövetők pedig kézre kerülnének. A helyiek szerint egyre aggasztóbb a helyzet a környéken, tartanak a bűnözőktől.

"Abban az időszakban, amikor felgyújtották a Like Bisztrót, sok minden történt itt, ami eddig nem volt jellemző erre a biztonságos és nyugodt környékre. Loptak autót, de betörés is történt. Ráadásul nem olyan régen az a biztonsági szolgálat is eltűnt, amelyik az utcákat vigyázta" – mondta el egy helyi lakos.

Az egyébként már nyomozás elején kiderült az elkövetőkről, hogy nem voltak profik. Egyikük kis híján saját magát is felgyújtotta, a haja lángra kapott. A tüzet pedig alig néhány méterre egy gázpalacktól csinálta, ami fel is robbanhatott volna.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott