Létrehozva: 2020.03.10.

Megszólaltak a sztárok: Sorra mondják le a bulijaikat

Biztonsági okokból több koncertet is lemondtak a szervezők.

Közel egy hete hazánkban is megjelent a koronavírus, amelynek máris érzékelhető következményei vannak. A koncertszervezők sorra mondják le a bulikat: Dér Heni, Király Viktor, Jolly, Metzker Viki és Curtis is azért drukkol, hogy a tavasz beköszöntével a vírus terjedése megálljon, mert ha nem így lesz, annak számukra anyagilag is beláthatatlan következményei lesznek. Abban mindannyian egyetértenek, hogy jobb félni, mint megijedni, ám a kenyérre valót nekik is meg kell keresni. Ha elmaradnak a közösségi rendezvények, milliós kieséssel kell számolniuk.

Dér Heni
Fotó: Szabolcs László / Ripost

Dér Heni: Eddig három koncertem maradt el

„Eddig három koncertem maradt el, és valószínű, hogy lesz még több is. Azt még nem lehet tudni, hogy ezeket a fellépéseket pótolni fogják-e vagy sem. Nagyon ijesztő ez az egész, de abban bízom, hogy a főszezonban nem lesznek lemondások. Ha akkor sem lehet majd megtartani a bulit, nem tudom, mihez kezdünk majd. Nekünk ez a munkánk, ebből élünk, de nyilván az emberélet az első, azt csináljuk, amit a szakértők mondanak” – szögezte le Dér Heni, aki hamarosan videoklipet forgatna, ezért még inkább reménykedik, hogy nem burjánzik tovább Magyarországon a vírus.

Király Viktor: Ha nincsenek bulik, fizetés sincs

Fotó: Profimedia / Profimedia

Eddig két alkalommal maradt el Király Viktor koncert. Az énekes lapunknak bevallotta, nagy anyagi kiesést jelentene számára a tömeges lemondás.

„Egy kisebb és egy nagyobb bulim maradt el eddig. Nagyon bízom benne, hogy több ilyen már nem lesz. Persze megértem az emberek félelmét. Az is igaz, hogy egy nagykoncerten akár több ezer ember is lehet, akik nyilván nem fognak mind maszkot viselni. Viszont tény, hogy nekünk, zenészeknek ez a munkánk. Mi a színpadon állva keressük meg a kenyérre valót, így, ha nincsenek bulik, fizetés sincs. Nagyon reménykedem benne, hogy nem lesz ez veszteséges év” – elmélkedett Viktor, aki természetesen érzi a felelősségét is, hiszen párja, első gyermekükkel várandós. Ennek ellenére azt mondja, nem szabad megfélemlítve élni a mindennapokat.

„Háromévente van valamilyen vírus, ami átsöpör az országon. Emlékszem a H1N1-re vagy a kergemarha-kórra, de akkor sem állt meg az élet. Nyilván, ha tudom, hogy valahol nagyobb az esélye annak, hogy megbetegedhetek, oda nem megyek. Most, hogy kisbabánk lesz, Anitával mi is jobban odafigyelünk, de nem stresszeljük magunkat feleslegesen. Még a koronavírusról szó sem volt, mi elhalasztottuk a nászutunkat is. Eredetileg Thaiföldre utaztunk volna, de az ottani Zika és egyéb más vírusok miatt, inkább meggondoltuk magunkat. Nyilván, mivel nem fogjuk a gyermekünk egészséget kockáztatni azért, hogy néhány napig napozzunk” – jelentette ki Király Viktor.

Jolly: Hamarosan befejeződik ez az egész


Fotó: Szabolcs László

Jolly, eddig két alkalommal nem állhatott színpadra, mégis optimista maradt. „Szerintem nagyobb a pánik, mint az indokolt lenne. Emiatt a szervezők is úgy gondolkodnak, hogy az emberek félnek, ezért inkább otthon maradnak. Ez részben érthető is, de szerintem hamarosan befejeződik ez az egész. Úgy hallottam, hogy a vírus nem él meg a meleg időben, és abban is biztos vagyok, hogy az ellenszert megtalálják a kutatók. Szerintem a tavasz beköszöntével a vírusnak befellegzett” – jelentette ki a mulatós énekes.

Curtis nem tudja, mikor koncertezhet újra

Fotó: Ripost

Szeged polgármestere is bejelentette, hogy lefújják a március 15-i ünnepséget, és minden nyilvános rendezvényt a koronavírus-járvány miatt. Ez a XI. Toros Pálinkafesztiválra is érvényes, amelyen Curtis is fellépett volna. „Sajnos csütörtökön elmarad a szegedi buli gyerekek” – a rapper ezekkel a szavakkal tudatta rajongóival a közösségi oldalán, hogy nem fog fellépni. Azt ígérte, később tájékoztatja majd mindenkit arról, hogy mikor pótolják be a bulit.

Metzker Viki: Ez a legjobb, amit tehetnek

Fotó: Keller Mátyás / Ripost

Az ismert lemezlovas a Semmelweis Egyetem karneválján szolgáltatta volna a zenét, ám a szombati esemény elmaradt. Viki öt éve visszatérő sztárvendége az eseménynek, ám a bulit lemondták, miután kiderült, hogy az egyik diák koronavírussal fertőződött meg. „Az egyetem rektora úgy döntött, hogy le kell mondani a rendezvényt, ez a legjobb, amit tehetnek ebben az esetben. Úgy tudom, hogy a fertőzött diák tizenhat fős csoportjának tagjai számára biztosítják, hogy interneten keresztül, otthonról haladhassanak a tananyaggal, amíg ki nem derül, hogy nincs-e más fertőzött” – mondta el Viki, aki bízik benne, hogy nem lesz több megbetegedés.

Világsztárok fellépései is elmaradnak A külföldi sztárok sem jártak jobban, óvintézkedésből sorra mondják le a koncertjeiket. Mariah Carey például Hawaii szigetén adott volna egy látványos show-t, de a rajongóknak csalódniuk kell, mert a díva bejelentette, hogy nem utazik. Ugyanígy döntött a Greenday, a Slipknot, de Avril Lavigne is, akik mind Ázsiában léptek volna fel, de a koncertből semmi nem lett. A harmadik gyermekét váró Ciara Texas-ban adott volna koncertet március 19-én, de elővigyázatosságból ő is úgy határozott, hogy lemondja a bulit, nehogy neki vagy a picinek bármi baja legyen.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

vg.hu

Pontokba szedtük, milyen lesz a kalauz nélküli MÁV – készülhetünk újdonságokra bőven

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel

SZTÁRDZSÚSZ

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

SZTÁRDZSÚSZ

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban