Létrehozva: 2020.06.10.

Megtörte a csendet Debreczeni Zita: Így fogant meg a kisbabája

A csinos fotós és férje, Gianni Annoni küzdelmes utat jártak be. Erről beszélt őszintén és nyíltan a sztárpár.

Debreczeni Zita és férje, Gianni Annoni életük legboldogabb időszakát élik, hiszen első közös gyermeküket várják. A sztárpár öt éve van együtt, és sosem titkolták, mennyire vágynak egy kisbabára, de mostanáig nem beszéltek arról, hogy milyen küzdelmes utat jártak be, mire a csöppség megfogant.

Fotó: Ripost

Zitáék még februárban jelentették be az örömteli hírt, hogy úton van a trónörökös, ám azóta mély hallgatózásba burkolóztak. Zita most egy hetilapnak törte meg a csendet, így szeretne erőt adni azoknak a nőknek, akiknek nem jön össze rögtön a pici. Mint kiderült, Zitának a tizedik lombik lett sikeres.

A kismama azt mondta, hogy nem szégyen az, amin ők keresztülmentek. Sok erő kellett hozzá, de mindez még inkább megerősítette a házasságát Giannival. Most pedig arra biztatja a hasonló helyzetben lévő nőket, hogy ne keseredjenek el rögtön, ha nem sikerül, legyenek türelmesek és adjanak időt maguknak.

Az interjúban arról is beszélt a kismama, hogy korábban teljes kivizsgáláson is átesett, amikor felmerült az endometriózis gyanúja, ám miután az orvosok mindent rendben találtak, a sztárpár bele is kezdett a babaprojektbe. Szerelmük gyümölcse azonban mégsem fogant meg. Már az esküvőjük előtt hat inszemináción voltak túl, de mivel nem jártak sikerrel, felkerestek egy meddőséggel foglalkozó nőgyógyászt. A vizsgálatok során kiderült, hogy Zitának olyan a méhsövénye, mintha össze lenne nőve. Ezt követően elkerülhetetlen volt a laparoszkópiás műtét, amely során mégis kiderült, hogy endometriózisa, méhletapadása, egy polipja, két miómája és három cisztája van.

Nehéz és küzdelmes éveket tudhat maga mögött a sztárpár, és boldogok, hogy mindez már a múlté. Zita már a harmadik trimeszterben jár, de az interjúban azt mondta, hogy teljesen csak akkor lesz nyugodt, ha már a kezei között tartja majd a kisfiát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

hirtv.hu

Gulyás Gergely: Épeszű ember nem tárja a nyilvánosság elé a feleségével folytatott beszélgetést

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott