Létrehozva: 2017.04.04.

Megtörte a csendet, kitálalt kirúgásáról Muri Enikő

Több mint négy éven át nyûgözte le estérõl estére az Operettszínház nézõit, így hát érthetõ, hogy erre egyáltalán nem számított!

Futótűzként terjedt el a magyar sajtóban a hír, hogy az Operettszínház váratlanul megvált Muri Enikőtől, miután az énekesnőként is sikeres sztár igent mondott a TV2 új, utazós műsorára!

A színház művészeti vezetője, Kerényi Miklós Gábor elárulta, csalódott Enikőben, a 26 éves tehetség azonban eddig nem reagált menesztésének hírére. Most azonban úgy döntött, hogy megtöri a csendet.

"2013 januárjában kezdtem próbálni a Ghostot az Operettben, az volt az első szerepem. A mesterem, Kerényi Miklós Gábor, Kero nagyon sokat tanított a színészetről. A mai napig hasznosítom a tanácsait, és nagyon hálás vagyok az összes kollégámnak és az összes igazgatómnak mindenért. Köszönettel tartozom, igaz, nem számítottam erre"

- árulta el a Blikknek Enikő, akit hamarosan az Ázsia Expressz című utazós valóságshow-ban láthatunk majd.

Bár Enikő érthetően csalódott, hiszi, hogy a változás egy új fejezetnek a kezdete.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő leleplezés Bécsben: megvan honnan pénzelik Magyar Pétert- videó

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

vg.hu

Ennek sokan örülni fognak: újabb hazai nagyvárosban nyitott éttermet a McDonald’s

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

travelo.hu

Ez a 10 legszebb tóparti üdülőhely Európában

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Házasság első látásra: ezek voltak a legviccesebb mondatok

SZTÁRDZSÚSZ

"Bomba Istennő" – megőrülnek a férfiak Kiszel Tünde dekoltázsáért

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya