SZTÁRDZSÚSZ

Mentővel vitték az intenzívre a magyar énekes kisfiát

L.L. Junior kisfiát súlyos légzési probléma miatt szállították a Madarász utcai kórház intenzív osztályára. Nem ez az első eset, így egyelőre nem tudni, mikor engedhetik ki a klinikáról.
  • Szerző: BDF

A rapper nagyobbik fiával az éjszaka közepén kellett a kórházba rohanni, ugyanis súlyos kruppos roham jött rá. Ez nem az első alkalom volt, hogy fulladni kezdett, ezért valamelyest fel voltak készülve rá a szülők. De így is nagy volt a riadalom, hiszen a kialakuló oxigénhiány miatt akár életveszélyes állapotba is kerülhetett volna a gyerek. Még nem tudni, mikor engedhetik ki Lacikát a kórházból, így Juniorék jóformán odaköltöztek az ágya mellé.

Lacika most alszik, egész éjszaka fent volt és nagyon elfáradt. Pár napig még biztosan bent tartják az orvosok, de minden rendben van

- árulta el a %%-nak Lakatos Róbert, L.L. Junior menedzsere, aki hozzátette, hogy "a kruppos fulladást a levegő rossz minősége is előidézheti, amit szerencsére a gyerekek 6-7 éves korukra kinőnek”.

És ezeket olvastad már?