Létrehozva: 2019.12.12.

Mihályi Győző megszólalt a zaklatási vádról

Már napok óta borzolja a kedélyeket a fővárosi Újszínházban Mihályi Győző zaklatási ügye.

Azzal vádolták meg Mihályi Győzőt, hogy évekkel ezelőtt kolléganőjével erkölcstelenül viselkedett, ám a színművész állítja, hogy ő ártatlan. Maga a botrány kirobbanása az egykori ügyelő, Szántó Péter nevéhez köthető, ugyanis ő nyújtotta be a levelet, amiben folyosói pletykákra hivatkozva kérte az állítólagos molesztálás kivizsgálását.

Fotó: Soós Lajos / MTI

„Azt hazudtuk magunknak, hogy nem a mi dolgunk, nem a mi feladatunk. Gyávaságunkat talán azzal (is) magyaráztuk, hogy nem voltunk ott, nem tudjuk, mi és hogyan történt pontosan. Így lettünk mindannyian tettestársak” – írta Szántó a levélben, kiemelve, a teátrumban mindenki tudta, hogy a kolléganő Dörner György igazgatóhoz fordult, de ezt a napokban közleményben cáfolta a színház.

Mihályi úgy véli, csupán egy sértett ember rágalmairól van szó, akivel szakmai konfliktusai voltak, és szerinte nincs miért bocsánatot kérnie, mivel ártatlan.

„Örülök, hogy nyilvánosságra került a „feljelentőlevél”, hiszen nagyjából arról szól: „nem állítom, hogy azt állítom”. Szántó Péter saját magát cáfolja meg. Valójában nem vagyok ideges, mert egyrészt nem követtem el semmi erkölcstelenséget, másrészt maga a feljelentőlevél tisztáz engem„ – mondta a Blikknek Mihályi.

Sem a társulati ülésen, sem azóta nem jelezte senki, hogy bármikor bárki is zaklatta volna. A Fővárosi Önkormányzat ennek ellenére az ügy kivizsgálását kérte a teátrumtól.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

vg.hu

Navracsics megmutatta a vonalat, ami ketté tépte Magyarországot

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

vg.hu

Kétmilliárdból újul meg a Hévíz-Balaton repülőtér

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját