Létrehozva: 2017.12.15.

Mindent feláldozott hivatásáért Markos György

A humorista évekkel ezelõtt eldöntötte, hogy hátat fordít a színpadnak és teljes emberként koncentrál egy, a szórakoztatásnál sokkal fontosabb feladatra.

Markos György nagyon sokat tett azért az Országos Polgárőr Szövetség elnökhelyetteseként, hogy a lakosság szubjektív biztonságérzetét segíthesse. Felelős pozíció ez, ami még a színpad és a humor iránt érzett rajongását is felül tudta írni. A humorista rengeteget dolgozik és annak ellenére sem tud lazítani, hogy évekkel ezelőtt a szervezete már kétszeresen is benyújtotta számlát.  Igaz ugyan, hogy életmódot váltott, de tisztában van vele, hogy a munkájával járó stressz folyamatos veszélyfaktort jelent…

"A körülöttünk lévő világ miatt lettem alapítótagja az OPSZ-nek. Rengeteg rossz dolgot láttam életemben, de az tette fel az i-re a pontot, amikor a rendszerváltás előtti viharos időkben elharapódzott a bűnözés és fényes nappal megtámadták édesanyámat.

Biztos vagyok benne, hogy ha nem érek oda időben, tragikus véget ért volna a támadás…

- idézte fel motivációját Markos György, aki igen jelentős időt fordít a munkára túl a 70-en is.


"Számomra mindez nem áldozat. A mindenható megadta nekem a lehetőséget, hogy segíthessek. Az OPSZ-nek  több mint hatvanezer tagja van, ami egész Európában egyedülálló, ha a valóban aktívan működő polgári szervezeteket nézzük. Tanulhatnak tőlünk a világ országai, hiszen  sok országban nem ingyen végzik az emberek ezt a szolgálatot.

A mi fizetségünk a jó érzés, ami eluralkodik rajtunk, ha segítettünk valahol. Magam is aktívan  részt veszek a napi feladatokban, hiszen nem utasíthatok egy kollégát a fotelben ücsörögve.

Tudom, hogy lazítani kellene, de ebben a szakmában nem lehet. Vigyázok magamra, amennyire tudok, de a munkám fontos. Akár magamnál is fontosabb..."

- jelentette ki határozottan Markos György, akit beszélgetésünk alatt értesítettek egy betörésről.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes felfedezés: hatlábú hegyi gazellát figyeltek meg -videó

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

magyarnemzet.hu

Ellepték a rendőrök Budát, utóbb elmondták, mi történt

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

hirtv.hu

Üzentek az oroszok Zelenszkijnek

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. április 15-21.: a növő Hold ápol és táplál

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Emlékszel még? Így nézett ki a fiatal Kiszel Tünde, most Bodrogi Gyulát ünnepli

SZTÁRDZSÚSZ

Rékasi Károly olyan keményen beszólt Németh Kristófnak, hogy csak kapkodjuk a fejünket

SZTÁRDZSÚSZ

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock